Lemúria története, papnői, apoláris és hiperboreai kor

Lemúria története az apoláris és hiperborea kor után kezdődik. Jelen írás a Föld és ezen belül az emberi lény fejlődését mutatja be, attól a ponttól kezdve ahonnét szétváltak az égitestek, Lemúria története, a lemúriaiak bemutatásáig. Javaslom az elolvasása előtt a Bolygóállapotokat bemutató cikk elolvasását, mert ezen bejegyzés az ott található Föld-állapot történetét kezdi el bemutatni részletesebben.

Tehát először a Föld-Nap-Hold hármasának szétválását, az ezekkel összefüggő apoláris és hiperboreai korszakot vázolom röviden. Majd Lemúria története következik, benne a paradicsomi állapotok megszűnése, a nők fontos szerepe a lelki fejlődésben. Ám mindezt csak vázlatosan, tömören, mivel az egész folyamat részletes kifejtése könyveket tenne ki. Az akasha krónika emlékezettára tartalmazza mindezeket.



Lemúria előtt – A bolygók szétválása

Minden új korszakban először megismétlődnek az előző állapotok. Tehát amikor az Ős-Szaturnusz, Ős-Nap és Ős-Hold után elkezdődött a Föld időszaka, először az égitestek még egyben voltak. Több nagy időszakról beszélünk. A Nap, Föld és Hold együtt az apoláris, a Nap kiválása hiperboreai, a Hold kiválásával pedig a lemúriai időszak kezdődött.


Az első állapot, ami ismétlődött, a hőszerű, Szaturnusz-állapot volt. Ez a hatalmas gömb – amely magában foglalta az égitesteket – sűrűsödni kezdett gázállapotúvá. Ebben az állapotban az előző (Ős-Hold) korszakban létrejött állat-emberek mintegy automatákként működtek.

Az Uránusz, a Szaturnusz és a Vulkánusz eloldódtak és velük együtt azok a lényiségek, amelyeknek sem a Nap gyors fejlődéstempója, sem a Föld lassabb tempója nem volt megfelelő. A Nap-állapot ismétlődése során, az emberi test az alvó növényekhez hasonlatos volt. A Nap, a kiválása során a Merkúrt és a Vénuszt hasította le magából.

A Hold-állapot megismétlődésekor plántálódott az én felvételének képessége, az emberi testekbe. Csakhogy amikor a Nap már kivált és a Föld a Hold visszatartó erejével együtt maradt, az emberi asztráltest a legvadabb vágyak, érzékek és ösztönök hordozójává lett. Azon lények, akik ebben az időben nem tudtak megtestesülni – a Hold erők keményítő és elsivárosító hatása miatt – a Marsra, Vénuszra, Jupiterre és Szaturnuszra távoztak, jellegük szerint.

Lemúria kora

Amikor a Hold kivált, akkor Hold és a Nap erői kívülről egyensúlyt hoztak létre a Földön. A vörös vér akkor alakult ki, amikor a Mars levált és visszamaradt a vas. A régi lemúriai időkben az embernek még nem voltak szilárd csontjai. A lemúriai korszak elején az ember még a Föld feletti szférában lakott és a teste csak később lett sűrűbb szubsztanciává.

Apoláris és hiperboreus kor – az emberi lény kialakulása

Az ember először asztrál lény volt, majd a föld közelébe kerülve éterikus testet alakított ki magának. Ez a későbbi emberi alkat csírája volt. A fokozatosan kialakuló anyagi test folyamatait az asztrális rész, a lélek irányította. Ezek a testek egy bizonyos méret után kettéosztódtak, és az „utódok” ugyanolyanok voltak.

Amint a földi anyag egyre sűrűbbé vált, a lélek fokozatosan elvesztette a képességét, hogy az anyagot közvetlenül alakítsa. Az utódok már kisebbek voltak az „anyalénynél”, és fokozatosan érték el a megfelelő nagyságot. Mivel a külső, fizikai burok a környező világ törvényeinek van alávetve, kialakult egy belső rész, amely az életenergia hordozója.

Kialakultak a szaporodó és az érzékszervek, és létrejött a halál is a fizikai rész által. Mindez az apoláris és hiperboreai korban történt. Amikor a külső hőmérséklet lehűlt a Földön, az emberben olyan szervek jelentek meg, melyek képessé tették belső hő termelésére. Ez volt az az időpont, amikor a testnedvek meleg vérré váltak.

Ezzel együtt ébredt fel a belső élete, s ami ezt segítette, az kellemes, ami zavarta, az kellemetlen érzésekkel töltötte el. Vágyhatott egy olyan külső tárgyra, ami a kellemeset segítette. Amikor kivált a Nap a Föld-Hold-Nap -ból, akkor történt, hogy a lélek már nem tudta a földi anyagot közvetlenül életre kelteni. A Hold kiválásával az érzőképességek jöttek létre.

A külső érzékelés és érzékszervek csak hosszú idő alatt fejlődtek ki. Először a világosság és sötétség megérzésére egy (ma már nem létező) szem szolgált. Innen erednek az egyszemű küklopszokról szóló elbeszélések. Később a lélek a belső benyomások helyett a külső tárgyakat is kezdte színes képekben látni.

Amikorra kialakult a két szem, a lélek elvesztette a képességét, hogy a környezetében levő lelki jelenségeket érzékelje. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a nemek szétválása is. Az eddig leírtak azonban csupán apró részletei egy-hosszú-hosszú folyamatnak, melynek során eljutunk a lemúriai emberig.

A lemúriai korszak

Lemúria története

A Föld először még tűz-folyós állapotú volt, később lehűlt és lassan megszilárdult. Egy vékony, megszilárdult réteg fedte be a korábbi tűzköd maradványait, amely tűztengerként bugyborékolt, immár alul. Fokozatosan kis szigetek alakultak ki, és megjelentek a kőzetek. Azon lények, amelyek az ember elődei, fokozatosan vettek fel függőleges, kiegyenesedett testtartást a korábbi vízszintes helyett és a gerincvelő kiterjedt az agyba.

Amikor még a tűz erői jelen voltak, az emberi lény lebegett és egyfajta úszóhólyaggal rendelkezett. Később a régi tűzköd lecsapódott és a levegő sűrű párával volt telített. Amikor ez a sűrű pára is lecsapódott, az ember a kopoltyúlégzésről áttért a tüdőlégzésre, mivel az úszóhólyag tüdővé fejlődött. A Biblia ezt így írja le: „És az Isten életet lehelt az ember orrába, és az ember élő lélek lett.”

A korábbi állat-növényvilágból jött létre a jelenlegi növényvilág. A régi állat-ember lények kettéváltak a fejlődésben: egyik részük felvette az emberi alakot, a másik részük lemaradt és egyre inkább visszafejlődött. A mai emlősök az Ős-Hold ezen állat-embereinek a maradványai. Az ő testük nem volt képes befogadni az én-t, ezért csoportlélek jellegű állapotban maradtak. Az utolsó ilyen állatfajta a majmok voltak, amelyek nem az ember ősei, hanem visszafejlődött lények.

A Paradicsomból való kiűzetés

A lemúriai időszak alatt a luciferi lényiségek gyakoroltak hatást az emberre. Ezek olyan lények voltak, amelyeknek a régi Holdon kellett volna a hatásukat kifejteni, de lemaradtak a fejlődésben. Most már képessé váltak az asztráltestre hatni, amelyet a magasabb lényiségek teljesen megtisztítottak volna. Ösztönöket, szenvedélyeket és vágyakat ültettek az ember asztráltestébe.

Ez kettős következményhez vezetett, egyrészt az ember éretté vált arra, hogy rosszat tegyen, másrészt szabadságot is kapott. A luciferi lényiségek miatt az emberi asztráltest túl hamar megsűrűsödött és a Föld atmoszférájából a Földre került. Ezt a történetet meséli el a Biblia a Paradicsomból való kiűzetés történetével.

Kiűzetés a Paradicsomból

A Föld tüzes időszakában az ember még akaratával befolyásolni tudta a tűz erőket. Az ember csillapítóan tudott hatni a tűz erőkre, ezáltal egyre több szárazföld alakult ki. Azok az emberek, akikben a luciferi erők kerekedtek felül, szenvedélyeiknek engedve, viharos erőket szabadítottak fel a tűztömegben, felszakítva a Föld vékony kérgét.

Ezáltal a lemúriai föld nagy része elpusztult és a lakóinak csak kis része maradt fenn. Miközben az emberiség megmaradt része Atlantiszra vándorolt, a régi tűzköd nyomai eltűntek és a levegő sűrű ködtömegekkel lett telített.

Lemúria emberei

Az emberek testi felépítése nagyban alkalmazkodott ahhoz a külső környezethez, ahol éltek. Ezért a más területeken élők eléggé különböztek külsőleg. De nem volt olyan szilárd vázuk, mint ma, hanem annál jóval képlékenyebb. A mai emberhez hasonló alak csak később fejlődött ki. Ebben az időben még nem voltak olyan kemények a kőzetek sem.

A lemúriaiak az akarat és képzelőerejüket nagymértékben fejlesztették. Pusztán az akaratuk által nagy terheket voltak képesek felemelni. A fiúkat úgy nevelték, hogy a legszélsőségesebb dolgokat kibírják, például a forró hőséget, a lányoknak a fantáziáját kellett fejleszteniük. Viszont nekik még nem volt a mai értelemben vett emlékezőképességük.

Lemúriai nő, Lemúria papnői

De az eddigiek csak az emberek egy részére vonatkozik, mivel nagy részük kevésbé fejlett volt, félig-meddig állati életmódot élt. A fejlettebb emberek közül származnak, akik művészi építményeket emeltek, és létrehozták a bölcsesség és művészet helyeit, valamint beavató helyeket. A nőkben kifejlődött egyfajta tisztánlátás és bennük a lelki-érzelmi elem jelent meg, míg a férfiakban az akarati, szellemi.

Az emberek egy elkülönült csoportja volt arra hivatott, hogy előkészítse a következő, az atlantiszi fajt. A nőknél kifejlődött az emlékezőképesség és a jóval, rosszal kapcsolatos fogalomalkotás. Álomszerű képekben nyilatkoztak meg előttük a természet jelenségei mögött álló erők. Belső képekként és hangokként érzékelve ezeket, kaptak ösztönzést a cselekvéseinkhez. Ez a lelki odafigyelés, odaadás volt a gyökere a jóval később kifejlődő vallásoknak.

Lemúria papnői

A férfiak csak észrevették és használták a természeti erőket, de a nők fejtették meg azokat, és ők kezdtek utólag elgondolkodni felette. Az akkori vezetők a férfiakra a nők lelke által hatottak. Talán kicsit túlzás az a kijelentés, hogy Lemúria papnői hatottak a többiekre, mégis a magasabb vezető árasztották beléjük a tudást.

Ezt a tudást azonban ne a mai értelemben értsük. A lemúriai nő érzékeny volt a lelkiségre, és egyesek közülük nagyobb mértékben meg tudták fejteni a világot. A már említett vezetők hangokat és ritmusokat árasztottak beléjük. Lemúria papnői énekszerű mondatokban a természet belső ritmusát adták vissza.

Akkoriban alakultak ki a beszéd és a tánc alapjai. Az emberek a természet ritmusai és mozgásai alapján alakították ki a mozdulataikat. A zene hatásai csak később alakultak ki. Lemúria földjén folyamatosan vulkánok működtek, a föld mélye nagyon aktív volt. De létezett olyan része is Lemúria világának, melegebb éghajlaton, ahol nyugodtabb talajon állandó települések is kialakultak. Itt fejlődött ki a későbbi atlantisziak törzse.

Felhasznált források:

  • Rudolf Steiner: A rózsakeresztesek teozófiája – München 1907, 10-11. előadás
  • Rudolf Steiner: Rózsakeresztesek szellemtudománya – Budapest 1909, 7-8. előadás
  • Rudolf Steiner – Az akasha krónikából (1904)
  • Saját jegyzetek egyéb forrásokból

Ha tetszett, lájkold és oszd meg másokkal is!

Lemúria története, papnői, apoláris és hiperboreai kor
Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!