– El fog jönni az idő, amikor az emberek elfeledkeznek minden ősi tudásról, ami egykor a sajátjuk volt és csak annak hisznek, amit látnak és megfoghatnak.
– Nem! Ez nem lehet! – kiáltott fel döbbenten a neofita. Majd a főpap nyugalmat sugárzó arcára nézve, hirtelen lecsillapodott.
– Elnézést kérek. De ez olyan hihetetlen számomra. Hiszen még az állatok is tovább látnak a szemüknél. Érzik a szellemi világot, amely körülvesz. Nem tudom elhinni, hogy az ember egyszer olyan mély tudati szintre süllyed, hogy a korlátozott testi érzékeinek fog csak hinni. Hiszen azok félrevezetik!
– Így van, ahogy mondod, de ez a teljes tudatosság útja. Az embereknek lassanként el kell szakadniuk a szellemi látástól, amelyet őseinktől örököltünk. Helyét az értelem, a logika és a fizikai dimenzióra való erős összpontosítás váltja fel.
– Miért kell megtörténnie mindennek?
– Ma még azért látják bizonyos fokig a szellemi valóságot az emberek, mert a szellemi érzékelőszerveik még valamennyire nyitottak. Később teljesen bezárulnak és csak a fizikai testükkel fognak azonosulni. Azért, hogy teljes figyelmükkel erre a világra koncentrálhassanak és ezáltal átalakítsák azt. Ennek az ára a régi tudás és képességek elvesztése. De cserébe megkapják a lehetőséget, hogy majd saját erejükből fedezzék fel újra szellemi valójukat és akkor az már nem emlékezés lesz, hanem valódi tudatosság.
– De hát milyen nehéz lesz az élet, ha nem használják majd ezeket a képességeket és tudást! Mindent a tulajdon kezükkel kell majd csinálniuk.
– Igen, de az évezredek alatt majd gépeket fejlesztenek és azokat használják. Ezek azonban nyomába sem érnek a mi technikánknak. Szűklátókörűségük miatt nem fogják elfogadni a szellemi erők hatását az anyagra, ezért csak a lehetőségek egy részével fognak élni.
– Akkor hogyan fognak építeni…
– Ilyen építményeket, mint mi? – fejezte be a főpap. Nem fognak már ilyen építményeket létrehozni. Csodálkozni fognak, hogyan tudtuk ezeket felépíteni. Hosszú évszázadokig azt tanítják majd, hogy rabszolgák segítségével építettük, meg sem fordul a fejükben, hogy mi nem használtuk ki más emberek erejét és szenvedését.
– Hiszen emberi erővel nem is lehetne…
– Később rájönnek, hogy talán mégsem úgy történt. Ezernyi elméletet fognak gyártani, hogyan készültek, csak éppen azt nem fogadják el, ahogy valóban. Pedig lesznek emberek, akik emlékeznek erre a korra, itteni életükre és általuk ezek a dolgok is nyilvánosságra kerülnek. Ők mégis azon törik majd a fejüket, milyen fizikai szerkezeteket használhattunk, eszükbe sem jut, vagy nem akarják elfogadni, hogy egyszerűen súlytalanná tettük ezeket az irdatlan kőtömegeket, a természeti törvények ismerete segítségével.
– De hiszen ezek a törvények olyan egyszerűek.
– Valóban azok, de ők csak a fizikai törvényeket fogják természeti törvényeknek nevezni, az energia törvényeit csak lassan fedezik fel. De még a fizikailag megtörtént eseményekben sem lesz náluk egyetértés.
– Az meg, hogyan lehet?
– Ugye jól emlékezetedbe vésted a múltkori látomásodat, amikor megmutattam előtted a jövőt…
– Amikor megmutattad a Naplény alászállását a Földre?
– Igen.
– Őrá csak emlékezni fognak!
– Igen, emlékezni fognak, de az sem lesz egységes. Földünk fejlődésének a megfelelő pontján, az isteni szellem a Naplény által költözik emberi testbe, hogy megváltoztassa a fejlődés menetét. Onnantól a régi vérségi kötelékek és dogmatikus hagyományok kevéssé lesznek fontosak, helyette az egyén lép előtérbe, megerősödik a személyiség és az egyéni tudat.
– Erre szükség van a teljes egyéni tudat kifejlődéséhez.
– Pontosan. Ő adja meg az impulzust ehhez és ahhoz, hogy a régi faji, vérségi szeretetet felváltsa a szabad akaratból keletkező, egyetemes szeretet. Ehhez persze sok évezrednek kell eltelnie.
– De hogyhogy nem emlékeznek rá egységesen, hiszen az fizikailag történik meg?
– Az Ő távozta utáni évszázadokban kialakul egy vallás, amely majd a nyugati világ fő vallása lesz évezredeken át. De az ezt uraló vezetők dogmatizálják a tanokat és csak azt hagyják a köztudatba engedni, ami majd megfelel a hatalmi érdekeiknek. Többek közt azt fogják hirdetni, hogy az ember csak egyszer él és egyszer van lehetősége üdvözölni.
– Egyszer!? De hát az semmire sem elég és nagyon igazságtalan lenne. Mekkora butaság! Ki fogja ezt elhinni?
– A nyugaton élő emberek nagy része. Ettől függetlenül arra a vallásra szükség lesz, mert egyfajta egyensúlyt tart fenn abban az elanyagiasodott világban. Csak sajnos a hirdetett tanok is elanyagiasodnak és megmerevednek.
– De a róla szóló emlékezet, ugye megmarad?
– Igen, ez az egy megmarad, bár erősen lecsupaszítva. Mindenesetre eljön egy kor, amikor mindent megkérdőjeleznek.
– Még őt is?
– Igen. A spiritualitás újra lángra kap, de százféle formában és az anyagot akkor uraló szellemi erők miatt, ezek egy része materialista színezetű lesz. Még az Ő földi jelenlétét is elmaterializálják.
– Hogyan lehet azt elmaterializálni?
– Úgy, hogy azt fogják hirdetni, Ő csak egy ember volt, aki ugyan kiemelkedett az átlagból a tudásával, de közönséges életet élt, nem fejezte be a küldetést a kereszten, hanem családot alapított és továbbállt.
– Mekkora képtelenség! A Naplény vállalja az isteni áldozatot és emberként lesz jelen, hogy végül az idő és tér keresztjére feszítve magát, egyesüljön a Föld szellemével és átnemesítse azt. Ezzel újjászületik a Föld aurája. A Naplénynek nincsen szüksége emberi célokra!
– Ők azonban elvakultságukban, amellyel gyűlölik a dogmatikus vallást, azt is elvetik, ami igaz volt és magukévá teszik azokat a nézeteket, amelyeket az anyagiasság szellemi erői vetnek el, az arra alkalmas lelkekben. Elvetik a Naplényt és csak azt az embert fogadják el, aki abban az életben ért el fejlődése csúcspontjára, amikor magába fogadhatta Őt. De ezzel az ő földi szerepe véget ér és három éven át a Naplény használja az előkészített testet. Az anyagba húzó szellemi erők azonban tudni fogják, hogy az embereknek könnyebb azonosulni egy közönséges emberrel, aki ugyanolyan közönséges életet él, mint ők maguk, ezért az ő távozta után kétezer évvel elhintik ezeket az eszméket az új spirituális körök között.
– Mindenkit megtévesztenek?
– Nem, az emberek egy része marad a merev vallásnál, más részüket nem érdekli a dolog, csak az anyagi élet. Azok közül, akik nyitottak a spiritualitásra, lesznek, akik őrzik a valódi események titkait és sokan elfogadják őket. De sokan felbuzdulva azon, hogy talán be lettek csapva, az új, hamis eszméket, egy ember képét fogadják majd el, kitörölve a Felsőbb Én megjelenését a Naplény által.
– De hiszen ott van az igazság az akashában! Ez olyan, mint a matematika, változhatatlan és egyértelmű.
– Igazad van. De a későbbi korokban csak kevés beavatott lesz képes érzékelni az akashát, amelyben minden esemény szerepel, ami valaha is történt. Közülük is csak néhányan jutnak arra a szintre, hogy a világtörténelem legnagyobb eseményeit a maguk tisztaságában lássák. Ők azonban megőrzik ezt a tudást. Ez nyilvánosságra is kerül, bár a harmadik évezredben, az információ korában az anyagi erők olyan sok hamis információt zúdítanak majd az emberekre, hogy az igazság se látszódjon. Így a valódi tanok is csak egy lesz a többi közül.
– Szörnyű, szörnyű! – mondta a neofita, aztán hirtelen megszakadt a kép és mély álom következett.
*
Felébredt. Rendkívül gyorsan vert a szíve, valami nagyon fontosat álmodott. Feltápászkodott az ágyról és körülnézett. A számítógépet elfelejtette kikapcsolni, a képernyővédő alakzatai vibráltak előtte. Mi történt? Sosem fordult elő ilyen gondatlanság vele. Az este régi iratok után nyomozott az interneten, azután… azután nem emlékezik semmire. Valószínűleg nagyon kimerült és elnyomta az álom. De várjunk csak! Hirtelen emlékképek villantak fel benne az álomról. Néhány perc elteltével már minden részletre emlékezett.
– De hiszen ez nem álom volt!
Most már olyan világos volt előtte, mint a nap, ő volt az aki beszélt a főpappal és ennek a beszélgetésnek az emléke már többször felbukkant az életében, de nem tudta felidézni. Most viszont összeállt a kép.
Az embereknek tudniuk kellene az igazságot!
Nyugtalanság vett rajta erőt és nem tudta, mit tegyen. Aztán ahogy ott ült, különös nyugalom ülte meg és lassanként földerengett előtte a főpap arca. A hangját hallotta a fejében.
– Nyugodj meg, akiknek szelleme azon a szinten van, tudni fognak az igazságról. Ne aggódj a többiek felől. A ti korotokban végtelenül sok információval árasztanak el benneteket az anyagi erők szellemei, hogy ne lássátok meg a valóságot. A világotok az ő létüket sem ismeri el, mert az anyagiasság elveit már a magukévá tették tőlük és úgy hiszik, belülről származik. Azonban az emberi fejlődés vezető szellemei a háttérből gondoskodnak róla, hogy az arra alkalmas egyének, akik eljutottak fejlődésük azon pontjára, megkapják a beavatást.
A szellemkép váratlanul eltűnt, csöngettek. Egy ismerőse volt az.
– Új híreim vannak számodra – közölte lelkesen, amint belépett. Bizonyítékokat találtak arra, hogy a Jézus nevezetű ember hol járt gyermekeivel az állítólagos keresztre feszítés után. Ja és mielőtt elfelejtem, egy fickónak zseniális elmélete van arról, hogyan építették a piramisokat…
Nem válaszolt, csak nézett maga elé fáradtan. A sötétítés már elkezdődött. Mindent elmaterializálnak. Még a legjelentőségteljesebb eseményt, a Naplény jelenlétét is meg nem történtté akarják tenni…
*
© Eyn 2013
Ez a novella a Pillantás az Abszolútumba része, amely az alábbi helyeken letölthető:
Pillantás az Abszolútumba 3. pdf
Pillantás az Abszolútumba 3. epub