Az idő titka – A létezés egyidejűsége, a többszörös idő

Az idő titka. Az idő önmagában nem létező dolog, hanem mindig valamihez viszonyítva. A mozgás az ami lehetőséget ad a megnyilvánulására, s a tér az, ami által mi érzékeljük az „idő mozgását”. A további szöveget elolvasva fokozatosan ráébredsz, hogy amit eddig magától értetődőnek hittél, a legkevésbé sem az.

Ha olvastad az Abszolútum – Metafizikai alapfogalmak – című írást, valamelyes képet alkothattál már arról, hogy az idő, csakúgy mint a tér, csupán az Abszolútum egy aspektusa.




Mivel az idő a Létezés része, relatív és viszonylagos, de nem abszolút. Ami azt jelenti, hogy csupán bizonyos keretek között érvényes. Az idő kérdése az egyik olyan dolog, amely messze túlmegy az értelem felfogta határokon, mivel az értelem, mint dolog, szintén az időben nyilvánul meg.

Az idő az a dolog, amelynek a kérdésében a modern fizika és a metafizika találkozik. Einstein felfedezései és a kvantumfizika megjelenése óta tisztában vagyunk vele, hogy az idő, mint olyan, teljesen „megváltozik” fénysebesség közelében, vagy például a titokzatos fekete lyukaknál, ahol egyébként is semmivé lesznek az általános fizikai törvények.

Az idő titka – Az érzékelés viszonylagossága

Hogyan telhet el két különböző mennyiségű idő, ugyanazon időtartam alatt?

„Az idő önmagába érő folyamatosság. Az idő eleje és vége egymásba folyik. Semmi sem ér véget és semmi sem oszlik fel az időben; semmi sincs, ami az időben kezdődött és befejeződött volna. Az idő az érzékszervek által teremtett kerék, amelyet az érzékszervek hoznak mozgásba a térben.”

Mikhail Naimy: Mirdad könyve

Hogyan lehet, hogy két különböző szemlélő számára teljesen különböző idő telik el, ugyanazon időtartam alatt? Például minél nagyobb sebességgel utazik valaki, annál jobban lelassul számára az idő. Nyilván ez kis sebességeknél nem észrevehető, de a fénysebesség közelében (ha az ember képes lenne olyan gyorsan utazni), az idő számára annyira lelassul, hogy amit ő perceknek él át, álló társa számára évtizedeket jelenthet.

A másik érdekes és „szórakoztató” dolog, az időzónák kérdése. Hogyan dolgozhatunk egy nap 36 órát? Egy adott napon kelet felé haladunk, jó néhány időzónával arrébb, ahol elvégezzük feladatainkat, majd visszatérünk nyugatra – akár körbe – ahol még mondjuk délután van, miközben keletebbre már rég másnap. Vicces, de miközben biológiai óránk szerint másfél nap is eltelt, „valójában” csupán egy. Vagyis az idő nem más, mint egy viszonyítási érték, jelen esetben a Föld forgása.

Az idő titka

A fentebbiekből kitűnik, hogy az idő titka a mozgással kapcsolatban áll, s természetesen a változással, mert ha minden mozdulatlan lenne, elveszítené értelmét. Mi tehát az idő titka? Mi is, mint biológiai lények, az idő részesei vagyunk, ezért számunkra az idő „folyása” mindennapi valóságnak tűnik, amit érzékeink által tapasztalunk.

De nemcsak a fizikai dimenziókban van ez így, hanem bizonyos fokig a szellemi régiókban is jelen van az idő. Ez konkrétan az asztrális szféráknak nevezett dimenziókra érvényes, ahol a tér már könnyedén áthidalható, de az idő még nem. A magasabb szinten elhelyezkedő mentális szférákban azonban az idő is elveszti jelentőségét.

A földi idő irrealitása – a Nap, mint a tér és idő kapcsolódása

Rudolf Steiner szerint a múltból a jövő felé áramló „földi” idő mellett egy másik, ezzel ellentétes irányba, mintegy visszafelé zajló folyama is létezik az időnek, ez pedig a jövő felől áramlik a múlt felé.

Ő a következőket mondta:

” A Földön az időt mindig csak a tér és annak folyamatai révén élhetjük át. Ha át akarjuk élni, akkor ránézünk például az órára, vagy megnézzük a Nap járását, hiszen az óra a Nap járásának földi utánzása. De mit látunk? A mutató állását, vagy a Nap helyzetét, tehát valami térbeliséget látunk. Az időről azáltal van valami sejtelmük, hogy a mutatók vagy a Nap helyzete mindig változik, vagyis egy térbeli változást figyelünk meg. De a térben magában tulajdonképpen nincsen semmi az időből. A térben csak a dolgok különböző térbeli elrendeződései módosulnak: a mutatók arrébb mennek, a Nap halad az égen. Az időt ezért valójában csak lelkileg élhetjük át. Lelkileg azonban valóban átéljük az időt, de olyankor ki is lépünk a térből. Csak ilyenkor válik számunkra az idő valami realitássá. Az időt a földi létben egyáltalán nem tapasztaljuk realitásként.”

Steiner közvetlen összefüggésbe hozta a Napot és vele együtt a napszellemet, mint az idő és tér világa közötti kapcsolatot:

„…a Krisztus lény a Napról érkezett ide. A Napra feltekintve most azt mondhatjuk: meg kell pillantanunk a Nap fényében a térbeliség elől elrejtőző időt. A Nap belsejében idő van! Krisztus a Nap belsejében szövődő időből lépett be a térbe, a Föld szférájába. A Nap nemcsak fényt bocsát ki, hanem a teret is a Nap hozza létre. A Nap mozgása csak a térben térbeli, a téren kívül időbeli. Ami a Napból úgy jelenik meg, hogy a Herkules csillagkép felé tart, az csak a Nap időbeli fejlődésének egy térbeli képmása.”

Egyben azt is elmagyarázta, a napszellem, vagyis a Krisztus egyes kijelentései mit hordoznak a valóságban. Az alábbi is egy olyan szövegrész, amelyet teljesen félreértenek, de a fentebbiek fényében jobban megérthető. Tehát a Krisztus lény ezt mondta a legközelebbi tanítványainak:

„Tekintsetek a Föld életére: rokonságban van a kozmosz életével. Ha a Földre és a körülötte levő kozmoszra néztek: az az Atya, aki ezt a világmindenséget élteti. Az Atyaisten a tér istene. Hírül kell adnom azonban nektek, hogy én a Napról érkeztem, az idő világából, amely az embert csak akkor fogadja be, ha meghal. Eljöttem közétek az idő világából. Ha befogadtok, mondta Krisztus, akkor befogadjátok az időt és nem estek a tér áldozatául. De ehhez meg kell találnotok az átmenetet az egyik hármasságtól a másikba: a fizikai-éteri- asztrálistól az éteri-asztrális- szellemihez. A szellemi (Geistselbstigkeit) éppoly kevéssé található meg a földiségben, mint ahogyan a fizikai-földi nem található meg a kozmoszban. De hírt hoztam róla, mert én a Napból jöttem.”

Az idézetek forrásai: Rudolf Steiner – Karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II. (14. előadás, Dornach, 1924. június 4.)

Az idő titka: Minden egyszerre létezik

Ez az a pont, ahol az általános emberi értelem elveszti a fonalat. Pedig tulajdonképpen tényleg így van, csak egy valóság van, ezért minden egyszerre kell létezzen. Mert ha nem így lenne, „a minden hova haladna”? Lehet-e a teljes teljesebb, az egész egészebb, a tökéletes tökéletesebb?

Ezért van az, hogy az idő nem lehet maga a valóság, hanem csak egy alternatív valóság, amely viszonyítás kérdése. Csakhogy, ha minden egyszerre létezik, mi a helyzet a múltból a jövőbe haladás képzetével? Hogyan működik az ok és okozat törvénye, ha nincs múlt és jövő? Miképpen lehetséges fejlődés?

“…még mindig azonosultok az idővel és az énnek az időben való mozgásával, ami a beteljesedést az időben való előrehaladástól várja. …Az idő és az elme elválaszthatatlanok egymástól. Vond el az időt az elmétől, és az leáll – hacsak nem döntesz úgy, hogy használod.” Eckhart Tolle

A legjobb, ha úgy képzeljük el az időt, mint egy gömböt, amelynek minden része folyamatos alakulásban van, és minden része folyamatosan kommunikál egymással. Tehát a „múlt” és a „jövő” szüntelenül kommunikál, és hatással van egymásra.
Na mármost az emberi lény által megtapasztalt létezésforma – gyakorlati okok miatt – magában foglalja az időben való létezés, az időnek a múlt-jelen-jövő –ként való érzékelését.

Minden egyszerre létezik

Mindebben az a paradoxon hogy konkrétan egyik sem érzékelhető, mert a jelen a következő pillanatban már múlt, a jövő máris jelen, és… hol is a jelen? A pillanat „megfoghatatlan”. Tudni kell, hogy léteznek más valóságrendszerek és tudati szintek, ahol az időnek effajta felfogása nem létezik. Az idő titka ott más megvilágításba kerül.

Az emberi lény magasabb tudata számára is – amely a legtöbb ember számára még tudatalatti – így van ez. Különböző álomállapotokban – ha az ember megtanulja megfigyelni ezeket – más-más időérvényességi élményeket élhetünk át. Akik odafigyelnek álmaikra talán tapasztalták is, hogy „odaát” párhuzamosan több életünk is zajlik, amelyeknek megvan a maguk logikája, de időbeliségben teljesen más kontinuitást vesznek fel.

Seth közlései a létezés egyidejűségéről

A Seth könyvekben Seth többször foglalkozott a létezés egyidejűségével, s amennyire lehetett, gyakorlati példákban is bemutatta ezt. Az egyik 1971 márciusi közlésében több tudatszintet mutatott be. Itt olvasható egy részlet az általa A-5 -nek nevezett szintről.

„Az A-5 olyan dimenziót nyit meg, amelyben legalábbis elméletben kapcsolatba lehet lépni bármely személyiség lényegi tudatával. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a ti fogalmaitok szerint múltbeli személyiségekkel lehetséges a kommunikáció, hanem a jövőbeliekkel is. Ezt a tudatszintet rendkívül ritkán éritek el. A médiumok többsége sem ezt a szintet használja. Olyan találkozóhely ez, ahol a bármely korból, helyről, lehetséges rendszerből való személyiségek a valamennyiük által megértett, egyértelmű fogalmak használatával kommunikálhatnak egymással.

Mivel a múlt, a jelen és a jövő nem létezik, ez a szint a tudat kristálytiszta kommunikációjának szintje. Az itt tartózkodók természetesen mélyreható tudást birtokolnak saját hátterükről és sorsukról, de sokkal tágabb perspektíva is rendelkezésükre áll, amelyben az egyéni és történelmi hátteret egy nagyobb, érzékelhető egész részeiként látják.

Ezen a szinten az üzenetek a szó szoros értelmében átvillannak az évszázadokon, egyik nagy férfitól vagy nőtől a másikig. A jövő beszél a múlthoz. A nagy művészek mindig is képesek voltak ezen a szinten kommunikálni, és életükben javarészt ezen a tudatszinten működtek. Csak személyiségük legkülső része hajolt meg a történelmi kor kényszerei előtt.

…Múltatok és jövőtök szereplői is részt vesznek jelen világotok alakításában, és ezen a szinten megtárgyalnak minden problémát, amely felmerült vagy fel fog merülni. Ez a kommunikáció lényege. Erre a szintre általában az alvás mély, védett szakaszában vagy váratlan, spontán transzállapotban kerültök.”

Seth beszél olyan tudati formákról, magasabb szinten létezőkről, akik számára az időbeliség teljesen másként nyilvánul meg.

“…Az ilyen rendszerben tartózkodó lények tudata is magában foglalná sok lehetséges Én és rendszer tudatát, s ezeket nagyon elevenen és tisztán, többszörös jelenként élnék meg. …Az ilyen, többszörös jelenben élő lények tudhatnak is a ti rendszeretekről, meg nem is. Lehet, hogy többszörös jelenük magában foglalja a ti valóságotokat, és az is lehet, hogy nem. Lehet, hogy beletartoztok az ő többszörös jelenükbe, anélkül hogy tudnátok róla. Erősen leszűkítve a fogalmakat, elmondható, hogy a ti lehetséges valóságaitok is többszörös jelenek.Hasznos hasonlat lehet, mondjuk, egy szem képe, amelyben benne van egy másik szem, és abban egy másik, és így tovább a végtelenségig.”

Seth a létezés egyidejűségéről is beszél:

“Minden Létező egyidejűleg és örökké teremti önmagát. Csak a ti viszonyítási rendszeretekben tűnik ellentmondásosnak az a cselekedet, amely pillanatnyi, és mégsem ér véget. Ez főként a ti időfogalmatokból eredő, szükségszerű torzítás miatt van így: számotokra az időtartam fogalma az időkereten belül való létezést feltételezi, tehát kezdetet és befejezést foglal magában.

Az e viszonyítási rendszeren kívüli létezés nem függ a ti fogalmaitok szerinti időtartamtól. Nincs “tökéletes vég”, nem létezik befejezett tökéletesség, amelyen túl a további létezés lehetetlen vagy értelmetlen volna.

Minden Létező a határtalan és végtelen, egyidejű mozgás forrása. Minden egyszerre történik, de a ti fogalmaitok szerint mégsincs kezdete vagy vége, és nincs olyan pont sem, amikor “kész” állapotba kerülne.

A ti fejlődéssel és gyarapodással kapcsolatos fogalmaitok is magukban foglalják a tökéletesség felé tartó, lineáris, egyirányú haladás képzetét, tehát számotokra nehéz volna elképzelni a valóságban létező rendet. Egy befejezett, kész Isten vagy Minden Létező végül megfojtaná, amit teremtett. A tökéletesség fogalma ugyanis azt jelenti, hogy létezik olyan pont, amelyen túl a fejlődés lehetetlen, a kreativitás véget ér.”

Az idézetek forrása: Jane Roberts – Seth könyve 1972

A többszörös idő: az idő többszörös

Az idő titka és az idő témáját nehéz lenne anélkül kifejteni, hogy legalább részben ne érintenénk a lehetségességek világát. Az emberi tudat jelenlegi szintjén egy adott idővonalra összpontosít. Most képzeljünk el egy idővonalat a térben. A vonal mellett, felett, és alatt is halad egy-egy vonal. A vonalak bizonyos pontokon kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a vonalak egy sokkal nagyobb vonalhálózat részei.

Egy bizonyos ponton ezek is kapcsolódnak egymással. Van egy felfoghatatlan „pont”, ahol az összes vonal összeér. Mi jelenleg csupán az egyik vonalat érzékeljük, azt amelyiken haladunk. Álomállapotainkban ellátogatunk a szomszédos vonalakra is. Ennek a hálózatnak bizonyos pontjaiból számos vonalat át lehet látni.

A „mi vonalunkon” az egyik irányba haladunk – ezt nevezzük jövőnek – és a másikat látjuk; ezt múltnak hívjuk. Amikor valami miatt megváltozik a tudatállapotunk, álmodunk, meditálunk, sokk ér, (vagy vannak, akik tudatmódosító szert használnak), akkor előfordulhat, hogy „előrefelé” is látunk, vagyis belepillantunk a jövőbe, illetve más idővonalakba.

Felmerül a kérdés, hogyan lehet hatással a jövő a múltra, egyáltalán lehet e? Meg kell különböztetni a választott és a lehetséges „útvonalakat”. Mielőtt bárki félreértené, a lehetséges nem azt jelenti, hogy nem valóságos, hanem azt, hogy a jelenleg választott úton nem érzékelhető.

A többszörös idő

Tehát az ember jelenlegi tudatszintjén ez érvényes: a múlt már elmúlt, a jövőt alakítjuk. A Szellemnek, így az emberi Én –nek is sok része van, amelynek csak az egyik része az, amelyet most önmagunknak ismerünk. Más részeink – amelyeknek ugyanúgy megvan a maguk önazonossága – más eseményeket élnek át. Egyik sem kevésbé érvényes a másiknál.

Az idő titka – Az idővonalak valósága

Léteznek „játékszabályok”, úgynevezett keretek, amelyek értelmet adnak az egész folyamatnak. Az egyik ilyen, hogy egy adott útvonal nem mehet összevissza. Vagyis a múltadat nem teheted semmissé, és jelen állapotodból kiindulva a jövő sem lehet akármilyen. Ez az idő titka az egyik oldalról.

Azonban, ha „végigértél” egy útvonalon, egy másik következik, és annak a szabályai lesznek érvényesek. A fejlettebb szinteken szabadon választhatók olyan útvonalak, amelyek teljesen eltérőek lehetnek az általunk eddig ismerttől. Ezeken a szinteken nincsen olyan korlátozás, hogy csak a múltból haladhatunk a jövő felé, az események szabadon alakíthatóak. Egy még magasabb szintről pedig „látszik” hogy minden egyszerre zajlik.

Tehát a Te előző életed, a jövendő, vagy bármelyik, most van. Ezen a ponton a hagyományos módon gondolkodók ki szoktak akadni. Az a helyzet, hogy sok-sok éned van, amelyik mind Te vagy, de külön-külön is megvan az érvényességük. Közönséges éber állapotban csak az egyik vagy a sok közül.

Ha képes vagy magasabb tudatállapotba emelkedni, érzékelheted a többi én –t is és egy bizonyos szinten azt az Én-t is, aki mind. Ez az az Én, aki számára az idő nem a valóság, de azáltal, hogy a részei az „idő -ben” jelennek meg, tapasztalatot, s ezáltal tudatosságot jelentenek számára. Amikor valaki elér egy magasabb tudatszintet, képessé válik másik idővonalat érzékelni, s abba átlépni.

A másik idővonalhoz másik „múlt” tartozik, s onnantól az az ő múltja. Ettől nem szűnt meg a régi, de az az ő számára már nem érvényes. Mivel ő megváltozott – vagyis magasabb fejlettségi szintet ért el – elérhetővé válnak számára más létezés és időformák. Innentől a régi már csak egy része, amely sosem veszik el, de szabadon alakíthat ki új idővonalakat, amelyek ugyanúgy érvényesek.

„…aki képtelen megszabadulni az időbeli egymásutániság nézőpontjától és minden dolgot egyidejűségben szemlélni, az a metafizikai rend felfogására sem képes. Aki igazi metafizikai megismeréshez akar jutni, annak legelőször az idő fölé kell helyezkednie.”

René Guénon

Ha tetszett, lájkold és oszd meg másokkal is!

Az idő titka – A létezés egyidejűsége, a többszörös idő
Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!