Az egészségügy sötét oldala – a gyógyszeripar uralma

Az egészségügy sötét oldala – a gyógyszeripar uralma ezen cikk témája. Nem akarom túlzottan negatív irányba vinni a fókuszodat. A cél csupán annyi, hogy tudj a jelenlegi realitásokról, s aztán igyekezz magad, s másokat is az egészség irányába segíteni, ami minden ellentétes szándék ellenére még rajtunk múlik.

Az alább következő szöveg a Térj magadhoz, és láss! című könyvemből származik, az ottani fejezet rövidített változata. A lényege itt is olvasható, de a „rázósabb” részeket nem mind akartam nyilvánossá tenni.



Ébredés! Hova lett a gyógyítás?

Tudnod kell, hogy amit ma orvoslásnak neveznek, az egy hosszú idő alatt kialakult folyamat, amely meglehetősen korlátolttá és irányítottá vált. Ma két dolog uralkodik az orvostudományon: a pénz és a materializmus. Ez fokozatosan lett ilyenné. Az, hogy az orvoslásnak a gyógyítás, vagy még inkább az egészség megőrzése lenne a célja, már egy évszázada sem volt érvényes.

Ugyanis a „tudományos” megismerés már akkor tisztán a külsődlegesre irányult, azóta pedig teljesen a materiális rész áll a középpontban. Mintha az ember egy mechanikus szerkezet lenne, amit szerelni kell. Az orvoshallgatóknak megtanítják a milliónyi latin szakkifejezést (nehogy véletlenül az átlagember is értse), majd ezernyi tudományos ismeretet.

De ezek egyike sem az emberről szól. Maximum mellékesen érintik, hogy az embernek pszichéje is van. Az orvosok egy gépezet működését tanulják (mintha az önmagától működne) és azt, mit, hogyan szereljenek, cseréljenek ki benne, és miféle szerekkel befolyásolják a működését. Azt, ami valójában működteti az egészet (lélek, szellem) csak képletesen érintik.

Az egészségügy sötét oldala – a pénzügyi érdekeltség előtérbe kerülése

Nem is az a legrosszabb, melyeket feljebb említettem. Hanem a képbe fokozatosan belépett egy pénzügyi érdekeltség (lejjebb kifejtem bővebben), és már fontosabbá vált a betegség (általa gyógyszer) termelés, mint a valódi gyógyulás, ugyanis ez hatalmas üzlet.

„…Arra a lehangoló tényre nyílt fel a szemem, hogy a tudományon kívül más erők is munkálnak az orvoslás területén. Az Egyesült Államok egészségügyi rendszere olyan fizetős szolgáltatási modellen alapul, ahol az orvosokat az általuk felírt tabletták és eljárások után fizetik, és amely a mennyiséget díjazza a minőséggel szemben.”

„…Nem véletlen, hogy a televízióban hallani a legújabb gyógyszerekről: ezeknek a termékeknek az értékesítését hatalmas reklámköltségvetésekkel támogatják. Annak, hogy valószínűleg soha az életben nem fogsz édesburgonya-reklámmal találkozni, ugyanaz az oka, mint annak, hogy az élelmiszerek egészségre tett szenzációs hatásairól tett felfedezések sem jutnak el a nagyközönséghez: nem áll mögöttük a profitszerzés motivációja.”

A részlet Michael Greger – Gene Stone: Hogy ne halj meg című könyvéből származik.

Ma már az orvosok nem tudják, mi az emberi lény. Egy materiális szerkezetet látnak, amit – látszólag – materiális tényezők működtetnek. Ez nem volt mindig így, de a 20. – 21. századra az ipari gépezet ilyenné tette a szemléletet. Ők egy gépet látnak, amely ilyen és olyan alkatrészekkel rendelkezik, amelyek ilyen és olyan tulajdonságokkal rendelkeznek.

Ha az alkatrészekben nem találják a hibát, vagy nem tudják, hogyan javítsák meg, akkor vége. A gépnek (ember), annyi. Ha valami komolyabb bajjal kórházba kerülsz, addig kezelnek, míg 10 másik problémát nem szerzel mellé – vagy elég erős vagy energetikailag, és meggyógyulsz. Magadtól.

Mindezt félre ne értsd! Sürgős helyzetekben, vészhelyzetekben, baleset, bármilyen akut helyzet, az orvosi segítség pótolhatatlan lehet. Ilyenkor ne habozz! De hosszú távon pont az ellentettje alakul ki, az orvosi kezelés az esetek többségében inkább akadályoz a gyógyulásban, mint kivezetne a betegségből.

A gyógyszeripar uralma, a természetes módszerek lefokozása, Flexner jelentés

Egészen a 20. század elejéig elfogadott volt a természetgyógyászat, s a kapcsolódó természetes gyógymódok és terápiák. Akkoriban felkérték Abraham Flexner pedagógust egy tanulmányra az USA és Kanada egészségügyi helyzetéről. Az ő tanulmánya 1910-ben jelent meg. A tanulmányt az Amerikai Orvostudományi Társaság kérte, és a jelentést, valamint betartatását a Carnegie és Rockefeller alapítványok pénzelték.

A pénzügyi hatalom birtokában elérték, hogy csak a Carnegie Alapítvány által készített képzési anyagokat használják. Az iskoláknak és az orvostudománynak követniük kellett az jelentés és pénzügyi támogatói által felvázolt irányt, vagy bezáratták őket. Az egészségügy irányítása a pénzvilág kezébe került.

Számos alternatív gyógymódot kuruzslásnak minősítettek, valamint elérték, hogy a gyógynövényeket ne szabadalmaztathassák. Ennek egyik oka volt, hogy azok ingyen elérhetőek a természetben, tehát nem termeltek hasznot. Így az újabb – tisztán materiális – orvoslás vált elsőrendűvé, a többi pedig nem hivatalossá, vagy tiltottá. Az egészségügy sötét oldala működésének egyik hátránya, hogy az alternatív gyógymódok csupán megtűrtté válnak.

1977-től az – Egészségügyi Világszervezet által a Flexner jelentés érvényességét az egész világra kiterjesztették. Következmény: az orvoslás a pénzügyi támogatók függésébe került, amelyek a kezükben tartják a működését. A gyógyszeripar a világ egyik legnagyobb bizniszévé vált, az egészséges és természetes módszerek kárára.

A 21. századra egy olyan rendszer alakult ki, melyben az egészségügy egy hatalmas, profitorientált üzletágazat. Maga a betegség lehetővé teszi, hogy minél több és többféle gyógyszert állítsanak elő. Ezeknek természetesen rengeteg mellékhatásuk van, mert minél több, annál valószínűbb, hogy sok más betegség is keletkezik, amelyekre megint lehet újabb gyógyszereket adni. A Flexner jelentés csak egy eszköz volt az előző században az egészségügyi uralom megszerzésére.

A gyógyszeripar uralma - a világ legnagyobb biznisze

A természetes módok ellenségek, mert így előfordulhat, hogy nem, vagy csak egészen kevés gyógyszerre lenne szüksége a betegeknek. Ez viszont a gyógyszeriparnak, s a mögötte álló pénzügyi tőkének nem érdeke. Mivel ők finanszírozzák az egészet, beleértve az orvosi képzéseket, különösen ügyelnek arra, hogy a betegség álljon a középpontban, és nem az ember.

Nem az embert gyógyítják – vagy nem az egészség fenntartását segítik – hanem tüneteket kezelnek, ráadásul az egyéniséget is kiveszik a képletből. Ugyanazt a sablont húzzák rá mindenkire, holott egészen másként kellene kezelni a különböző személyiségű embereket.

Az oltások mögött is sok évtizede komoly érdekeltségek húzódnak. Nem arról van szó, hogy az oltás valami rossz dolog lenne. Nyilvánvalóan van előnye, és bizonyos esetekben szükségszerű lehet. Azonban az oltás mögött – különösen amilyen módon a harmadik világ országaiban kierőszakolták a múlt századtól – (de a fejlettebb államokban is), óriási propagandagépezet működik. A gépezet mögött pedig pénzügyi hatalmasságok állnak. Ugyanis az oltóanyagok jókora összegbe kerülnek, ami a multinacionális gyártóknak kedvez.

Ugyanakkor a belőle eredő szövődmények szinte korlátlan lehetőséget adnak a gyógyszeripar számára újabb, és újabb gyógyszerek eladására. Másrészről az ismétlődő oltások kimeríthetik az immunrendszert, s azt a hiedelmet keltik, hogy a szervezet nem képes mesterséges beavatkozás nélkül hatékonyan működni. Az egészségügy sötét oldala működésének egyik következménye, hogy a szervezet öngyógyító képességét lebecsülik.

A gyógyszeripar uralma – A betegség pénzt termel, tehát nyereség

Ghislaine Lanctot: Egyészségügyi maffia című könyvében számos adatot és információt olvashatsz minderről. Ő azt is leírja, hogy például a rák ellen már többször született bizonyított megoldás – a múlt század első felétől kezdve – azonban anyagias okok miatt ezeket elnyomták.

Nem véletlen, hiszen a rák megléte és a kutatása jókora haszon, ha egy csapásra eltűnne, ezt valahogy pótolni kellene. De a rák nem valami gyógyíthatatlan betegség! Mint minden más betegség, egy jelzés, hogy „Állj! Ne tovább! Változtass az utadon!”. Ez is a lélekből ered, amihez még hozzásegítenek a környezeti ártalmak, gyógyszerek, stb.

Miért van olyan nagy hatalma a materiális orvoslásnak és a gyógyszeriparnak? A kulcsszó: a félelem. Már gyermekkortól kezdődik a programozás (csak nézz meg más embereket, vagy akár a reklámokat) mennyire sok és veszélyes betegséget kaphatunk el, s hogy ezekre megoldás, ez és az a szer. Az emberekben mélyen elültették, azt a hitet, hogy az orvostudomány az egyetlen biztos segítség.

Csakhogy a mai orvostudomány egy üzleti érdekeken alapuló, tudományosnak álcázott szervezet, amely – utasításra – csak az anyagi valóságot tekinti hitelesnek. Még így is szükséges és nagyon jó, hogy van – félre ne értsed, amit mondani akarok. De azt mondom, egy ponton túl az ellentettjébe fordul. Az orvos soha nem gyógyít, főként tüneteket kezel, csak annyit tud, amit tanítottak neki, amit tapasztalt és amiben hisz.

„…a „gyógyítás” – az emberi szenvedés pénzzé váltása – hatalmas pénz, biztos üzlet. Az egészséges ember nem pénzforrás. Nincs belőle haszna sem a gyógyszer-, sem a betegségiparnak.

…A betegség – vizsgálatok, kezelések, gyógyszerek – csillagászati pénz, biztos üzlet. A betegség oka az emberben van, ha ő kiküszöböli az okot, az egészsége helyre áll. Ezt senki nem tesz helyette, mert ez a gyógyszer-, és a betegségipar halála.”

Dr. Molnár Albina

Molnár Albina könyvei is szembemennek az elvárttal, mivel a természetes, gyógyulásra irányulnak, gyógyszerek nélkül. Amikor megjelenik egy-egy személy – aki netán még orvos is – és más szemléletmódot kezd el hirdetni, mint ami a hivatalos orvosi szervezetek által általánosan elfogadott, kap hideget-meleget. Nem csak az orvosi társadalom támadja, de sokszor magánemberek is szidják, szélhámosnak nevezik. Miért?

Mert a mindennapi tájékoztatásban ezerrel adagolják az emberekbe a betegség tudatosságot, a gyógyszer szükségességet, és azt, hogy az ember az életkor előrehaladtával egyre több betegségre hajlamos. Ezzel előkészítik a talajt ahhoz, hogy az egészségügy sötét oldala domináljon, és az ember szenvedő alany maradjon.

A gyógyszeripar uralma – Dr. Ryke Geerd Hamer esete

Roppant szemléletes az egészségügy sötét oldala bemutatására Dr. Ryke Geerd Hamer esete. Őt azért támadták, mivel arról beszélt, hogy a nagyobb betegségek valamilyen lelki konfliktussal állhatnak összefüggésben. Hamer több száz rákos beteget kikérdezve rájött, hogy mindegyikük átélt valamilyen súlyosabb érzelmi megrázkódtatást, mielőtt a betegség megjelent nála. De amikor erről nyilvánosan beszélt a bajor televízióban, felmondtak neki a kórházban, ahol dolgozott.

Itt meg kell jegyezni, hogy fia elvesztése után (1978) ő is rákos lett, és az orvosok 20 százalék esélyt adtak neki. Rengeteg dokumentált adatot gyűjtött össze, amely bizonyítja a lelki traumák és a különböző rákos betegségek közötti összefüggést. De a tübingeni orvostudományi kar nem engedélyezte az adatok ellenőrzését és az összes beteglapot is eltüntették.

1986-ban elvették tőle az orvosi praktizálás jogát, mivel nem tagadta meg felfedezéseit és nem tért meg a hagyományos orvostudományhoz. 1989-ben végre elismerték felfedezéseit, ő azonban továbbra is nemkívánatos személy maradt, mivel túl sok, pénzügyi, hatalmi, ideológiai érdekkel ütközött a felfedezései által. 1997-ben még egy évre börtönbe is juttatták (!) mivel 3 emberrel beszélgetett azok egészségéről (ingyen), és ezt úgy vették, mintha megszegte volna az eltiltását.

Később mégis sikerült elérnie hivatalosan eredményeinek felülvizsgálatát. A hivatalos orvoslás – és sokszor a természetgyógyászat is – abból kiindulva, hogy a betegség valami rossz dolog, megoldásként azt célozza, hogy attól bármi módon meg kell szabadulni. Hamer szerint a betegség a szervezetünk válaszreakciója egy külső traumára, melynek feloldása után elkezdődik a gyógyulási folyamat.

Az egészségügy sötét oldala - a betegség nyereség

Mindezt Giorgio Mambretti és Jean SéraphimAz orvostudomány a feje tetejére állítva” című könyvében olvashatod. Azt írják, az igazolt adatok szerint míg az orvostudomány szokásos rákkezelési módszereivel csak 5 százalék a meggyógyultak aránya, de a Hamer -féle Új Orvostudomány gyógymódjával 95 százalék.

Még a 90-es években a Gallup végzett egy kutatást, melyben a legjobb ápolónőkre jellemző közös vonásokat keresték. Röviden az derült ki, hogy a legjobbak szükségét érezték a gondoskodásnak, pszichikailag feltöltötte őket, ha segíthettek, és a páciensek jól reagáltak, gyógyultak.

Marcus Buckingham és Curt Coffman írják közös könyvükben, hogy erről tájékoztattak kórházi vezetőket. A válasz az volt, hogy nem akarják, hogy a nővérek közel kerüljenek a betegeikhez. Nagy a nyomás rajtuk, hogy legyen szabad ágy, és arra kérik az ápolókat, tartsanak távolságot, ne legyen veszteségérzetük.

A tanulmányok kimutatták, hogy ez sok szenvedést és problémát okozott betegeknek, ápolóknak, és közvetve a vezetőknek is. Azonban az egészségügyi költségek alacsonyan tartása az egyik legfőbb előírás, így a döntéshozók nem hallgattak a kutatások eredményeire.

Az egészségügy sötét oldala – az emberi lény értéktelenné válása

Tudtad-e, hogy az idősebb betegek sokkal kevesebb odafigyelést kapnak, épp csak a minimumot, sőt, van amikor átsegítik őket a túloldalra? Még csak nem is olyan idős korról van szó, gondolj csak a nyugdíjas évek kezdetére. Én sem hittem, amíg a saját szememmel nem láttam, átéltem, mit művelnek. A szó szoros értelmében addig dolgoznak egy idősebb betegen, míg tönkre teszik.

Ha elegendő gyógyszert adnak, ezek előbb-utóbb annyira tönkre teszik a szervezetet, hogy már nem tud mit tenni. Olyan altatókat és nyugtatókat alkalmaznak, melyek egy fiatalabb embert is félőrültté tesznek. Ezek olyan káros változásokat okoznak az ember pszichéjében, ami teljesen tönkre teszi a lelkivilágát, pihenésre való képességét, sőt, a józan eszét.

De azt ne várd, hogy hivatalosan elismerjék! Régebben azt gondoltam, talán a fiatalabbak számítanak. Aztán jött 2020, és akkor már tudtam, hogy nem. Körülbelül olyan az egész, mint egy ipari szalag, felülről el van döntve – anyagi okok alapján – mit tehetnek, alul a munkások (egészségügyi dolgozók) ez alapján szelektálnak.

Ha valaki kicsit rosszabb állapotban van a kelleténél, akkor kuka… Azok az emberek, akikben volt egy kis együttérzés, elmentek, vagy behódoltak, és lelkiismeretük ellenére követik a parancsokat és gépek módjára követik az előírt programot. Az egészségügy sötét oldala, hogy a jók így vagy úgy elmennek…

A gyógyszergyártó cégek nem csak az orvosok tanulását finanszírozzák, hanem különböző találkozókat, konferenciákat, sokszor luxus körülmények között. Másfelől ügynökségeken keresztül elérik, hogy általuk támogatott gyógyszereket népszerűsítsenek. Az orvosok elég nagy függésbe kerülnek tőlük ahhoz, hogy kiszolgálják a rendszert.

De vannak kivételek. Több orvos felébredt már és kilépett ebből, majd a világos oldalon folytatva dolgozott tovább. Természetesen óriási támadások közepette, mert a zsarnoki rendszer ezt nehezen tűri. Mégis többen sikeresen túlélték ezt. Sőt, manapság egyre több olyan orvos van, akinek elege volt a ráerőszakolt szemléletből, valamint könyvek is jelennek meg, amelyek a kiutat mutatják. Tehát, van remény.

Mik a betegségek valódi okai?

Lehet-e ok a karma, vagy a negatív gondolkodás?

Hogyan legyél mindig egészséges?

A kérdésekre a választ megtalálod a Térj magadhoz, és láss! Kilépés a tömegtudatból című könyvben.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Az egészségügy sötét oldala – a gyógyszeripar uralma
Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!