Az örökkévalóság titkát kereste. Túl volt már életének delén és mindent megélt, amit lehetett. Része volt mindabban amit emberi lélek átélhet, boldogság, szenvedés, öröm és szomorúság mit sem jelentettek már számára. Lelke megnyugodott, gondolatai kiszáradtak és már csak egy dolog érdekelte, az örökkévalóság titka. A titok, amit soha halandó meg nem pillantott, mert többé nem lett volna halandó.
Elment arra a titokzatos helyre a Föld bolygón, ahol a választ megtalálni remélte. De a válasz nem volt már ott. Az örökkévalóság titka felszállt előle, mint a könnyű reggeli köd. Leült a földre és csak nézett maga elé. Lehunyta a szemét és mély nyugalomba került.
Álmot látott. Egy folyosón találta magát. Abban a pillanatban tudta, hogy az nem álom. Álomtestében volt, de teljes tudatában. Az örökkévalóság titka pedig ott volt előtte, a folyosó végén. Ezt biztosan tudta, mint ahogy azt, hogy az álom, amely valójában nem álom, csak a valóság egy másik szinten, most felfedi előtte azt, ami a színfalak mögött rejlik.
Elért a folyosó végére és belépett egy terembe. A terem hatalmas volt és csak egy fénysugár világította meg, egy ablak a mennyezeten. A szemben lévő falon ott volt a fátyol. Az örökkévalóság titkának fátyla. Valahogy tudta, gondolkodás nélkül, mint ahogy azt is, hogy a valóság van mögötte.
A fátyol hirtelen fellebbent és ő megmerevedett a pillanat erejétől… Amit látott, az maga volt a semmi. Semmilyen érzékelhető nem volt ott, a gondolatai megálltak azon a ponton. Akkor megszólalt egy hang, de nem tudta honnan szól.
– Kerestél minket és íme megleltél.
– Kik vagytok?
– Számodra mi vagyunk az örökkévalóság titka. A valóság felfedői.
Sem megborzongani nem volt képes, sem csodálkozni, egyszerűen csak ott volt és tudta „ az örökkévalóságban nincs ideje gondolkodni, csak kérdezni”.
– Mi az örökkévalóság titka?
– Az örökkévalóság titka az, hogy nem az időben van. Nem volt kezdete és vége. Nem lehet oda eljutni, csak ott lenni.
– Akkor én nem lehetek örökkévaló?
– Te nem vagy örökkévaló. Csak az örökkévaló benned az.
Akkor egy pillanat alatt megértette. Mihelyst elkezdett gondolkodni, időlénnyé vált, aki születik és meghal. De amikor eleresztette az utolsó gondolatát is, megszűnt benne az idő.
Nem volt mozgás, változás, idő és lét sem. A nemlét sem volt és változatlanság sem. Semmi se volt és minden.
*
Hirtelen újra a régi önmaga volt.
– Hogyan tudom ezt elmondani másoknak?
– Beszélhetsz róla, de az emberek nem látnak a szavakon túl, amíg a gondolatokban élnek.
– Akkor lehetetlen?
– Nem. Utalhatsz rá és mások is tudhatják, de csak ha elengedik a gondolatokat, az időt, önmagukat, a létet…
– Ez számukra olyan, mintha megszűnnének.
– Te megszűntél?
– Nem. Addig csak léteztem, de akkor valójában voltam.
– Mit szándékozol tehát tenni?
– Semmit sem tudok „tenni”, csak hagyni. Senki el nem érheti az örökkévalóságot, csak „hagyhatja”, hogy az legyen.
– Úgy, hogy nem tesz semmit?
– Úgy, hogy teszi a „semmit”.
– Mikor van az örökkévalóság?
– Most.
– ???
– Mindig. Vagyis sosincs. Nem idő. Rossz megközelítés ez a kérdés.
– A kettősség miatt olyan paradoxon ez számotokra. Az egy-ség-ben fel sem merül. Minden pillanatban örökkévalóak vagytok, másrészről egyetlen pillanatban sem. Amikor leáll az elméd, tudod. Amikor gondolkozol, semmit sem tudsz.
– Most már tudom.
– Azt hiszitek, hogy valahonnan valahova el kell jutnotok, el kell érnetek valamit, ezért számotokra az örökkévalóság ez:
– Igazából sehova sem kell eljutnotok és semmit sem kell elérnetek, csak lennetek. De számotokra a levés – a gondolkozásotok miatt – egyenlő a semmittevéssel. Valójában a levés nem semmittevés, csak jelenlét. Minden pillanatban teljesek, egészek és tökéletesek vagytok, de amíg ezen gondolkodtok, sosem éritek el.
A saját elmétek csapdájában vergődtök. A különbözőség megtéveszt. Azt hiszitek a világot meg kell érteni, de a megértés csak egy lépés a tudatossághoz. Az azonosság megélése mindennel, a valódi tudatosság. Az örökkévalóság számunkra ilyen:
– Tudom. Lesznek, akik elfogadják, mások nem.
– Ők az elméjük irányítása alatt állnak. Nem tudják kikapcsolni, így mindig egyfajta szűrőként áll a valóság és közöttük. Az örökkévalóság titka az, hogy nincs. Ez a szó az időt feltételezi és az idő, mint olyan, relatív. Bizonyos határok között érvényes. De csak egy része a megnyilvánulásnak, a térrel együtt. Ne keresd az örökkévalóság titkát, mert olyan nincs. Csak a Valóság van. A Valóság nem az idő, nem a tér. A Valóság nem mozgás, de nem is mozdulatlanság. A Valóság nem a lét és nem a nemlét. A Valóság van.
© Eyn 2013
Ez a novella a Pillantás az Abszolútumba része, amely az alábbi helyeken letölthető:
Pillantás az Abszolútumba 3. pdf