Kicsoda Eyn?

Itt elolvashatod a történetemet. Igyekeztem a lehető legtömörebb lenni, de így sem lett rövid, mert több személyiség lakozik bennem.

Ha nem a kronologikus, részletes, hanem az egyedi bemutatkozásra vagy kíváncsi, elolvashatod itt: Egyéniségépítés – Rólam

Képek rólam 2013-ból és 2016-ból

eyneyn_201609

Amint látszik, egyre fiatalabb leszek (de a szemem kék és nem barna, a szinek kicsit megtévesztőek)

A kezdetek, Eyn előtt

Az Eyn név (ejtsd: Éin) születéséről olvashattál már a Főoldalon. Ám maga az Eyn név használata régebbre vezethető vissza.

Már gyermekkoromban elkezdtem írni, s mindjárt egy könyvvel kezdtem. Mivel óriási kedvencem volt a Nagy Indiánkönyv, egy hasonló stílusú „könyvet” írtam egy füzetbe, amely ma is megvan.

Később, 1990-ben sci-fi regényeket írtam – amelyek le lettek gépelve – de megmaradtak az íróasztalfióknak, át kell őket nézni. Ezt több sci-fi és fantasy novella követte, ezek is „megmaradtak” nálam, néhányat már gépre vittem.

Fénysugár az éjből

eyn-fenysugar_az_ejbol_kicsi

1993-ban született meg a Fénysugár az éjből című fantasy kalandregényem, amely két évtizeddel később, 2012-ben jelent meg az E-book Könyváruházban. Ennek a regénynek az a különlegessége, hogy teljesen különbözik bármilyen más fantasy -tól, mind a világát, mind a lényeket, s főleg a történetet tekintve.

Spirituális irányok

1996-ban írtam meg egy nagyon vaskos gépelt köteget kitevő könyvemet, Út a tökéletességhez címmel. Ebben spirituális ismereteimet összegeztem, s a saját tudás mellett rengeteg összegyűjtött szellemi tudást foglaltam össze.

A cikkírás kezdetei

2009-ben a Virtus.hu oldalán kezdtem el cikkeket írni, több témában. Az „önépítéssel”, önelfogadással kapcsolatos írásaim nagyon kedvező fogadtatásra találtak. Később sajnos megszűnt ez az oldal, de a legnépszerűbb írásaimból beleválogattam a Belső szó című e-bookba, amelyet itt is megtalálsz a letöltés menüben.

Tedd azt amit..

Tulajdonképpen erről a mondásról „híresültem” el, amelyből egy kisebb e-book és egy népszerű Facebook oldal született. A Tedd azt, amit a legjobban szeretsz és amihez a legjobban értesz személyes élményemből keletkezett. A könyv fokozatosan bontakozott ki, első részeit még a Virtus -on is közöltem.

tedd-azt-amit

2011-ben az Adamobooksnál került „közszemlére”, mint e-book. Azóta eltelt az idő, s ennek még lesz folytatása…

Weboldalak sorozata

amator-weboldalaim

Engem hihetetlenül sok dolog érdekel, ezért elképzelhetetlen volt számomra, hogy leragadjak egy témánál. Így aztán jó néhány weboldalt készítettem ingyenes tárhelyeken.

A természettel kapcsolatos írásaim és fotóim a lakóhelyem környezetéről készített weboldalon, és egy másikon, a Legjobb túra Kab-hegy című oldalon jelentek meg. Utóbbin sok száz képet töltöttem fel.

Zenével kapcsolatban két weboldalt készítettem. Mivel 1992-ben nagyon megkedveltem az eurobeat zenei stílust is, utánajártam, s készítettem róla egy weboldalt Leggyorsabbdisco címmel. Sandra és az Enigma zenéit is nagyon szerettem, ezért megírtam a történetüket, s bemutattam őket a Sandra, Michael Cretu és az Enigma titka oldalon.

A már említett Tedd azt amit… témával kapcsolatban is készült egy weboldalam, és egy témájában hasonló jellegű, bár többrétű weblap, A Nap Lapja. Utóbbinak az a különlegessége, hogy meglehetősen egyedi jellegűre készítettem, még a menücímek is teljesen eltérőek a megszokottól.

Mivel gyermekkoromtól gyűjtöttem a Tarzan könyveket, elkészítettem a Tarzanoldalt, amelyben minden vele kapcsolatos információt összegyűjtöttem a filmektől, könyveken át a szerzőig. Mivel később megszűnt az ingyenes tárhely, ezt át kellett mentenem egy google sitesra. Egy különleges weboldalt is készítettem Weboldalnépszerűsítő címen, amelyben főként amatőr weboldalkészítők oldalait népszerűsítettem.

2014-ben a Star Wars könyvek számára is létrehoztam egy weboldalt.

Blogírás futószalagon

Mindig is jobban érdekelt a minőség a mennyiségnél és úgy írtam a cikkeimet, hogy azok ne csak az adott napon, hanem mindig érdekesek legyenek. 2011-ben kezdtem el a Régi Új Zenék című blogot, amely számtalan keresőszóra igen jó helyeket ért el a Google -ben. Nagyon sok zenei stílust bemutattam, többeket először magyar nyelven, és számos előadóra is érvényes ez. Emellett speciális cikkeket is írtam érdekes zenei témákban. Sosem másoltam, hanem mindig egyénileg szedtem össze az anyagot, s fogalmaztam meg. Sajnos rengetegen kezdték el másolni a cikkeimet, egy-az egyben, ami miatt néhányszor jelentenem kellett a Google -nak, mert nagyon bosszantó volt, hogy amin én napokig dolgoztam, mások egy kattintással áttették a saját weboldalukra. Innen ered az is, hogy a kijelölés, vagy jobb egér kattintás nem működik több blogomban. Nem tökéletes védelem, mégis valamennyire visszatartó.

Eyn Blogspot blogjaim

Még 2011-ben kezdtem el a Felsőfokon.hu -n cikkeket írni. A Személyiségépítés blog igen „kelendő” lett, a személyiségfejlesztéstől a pszichológiáig számos önfejlesztő írásom született. 2012-ben a legolvasottabb blogger is lettem, s időközben 3 másik blogot is elindítottam ott. A Korlátlan blogban nagyon sokféle témával foglalkoztam, a Tedd azt marketing jellegű, a Szellem blogban pedig a spiritualitás témakörével foglalkoztam.

2013-ban a Stayalivelonger oldalán jelent meg 64 „sima” cikkem és 64, amely előfizetős (lett volna), utóbbiból egy e-book áll készenlétben.

2013-ban elkezdtem összefoglalni filmes-videós élményeimet, így született a Régi Új Filmek Blogja. 2016 elején pedig az előzőek mintájára a Régi Új Könyvek Blogja, amelyben az általam olvasott sok ezer könyvet és egyéb írást mutatok be.

Saját e-book -ok

eyn-ebookjaim

2014-ben jelent meg Az önmegvalósítás iskolája, amely egy különleges, személyre szabható „életirányító és működtető rendszer”. Ezt frissítettem 2016-ban, s az Egyéniségépítés weboldalamról rendelhető.

Ugyanebben az évben a linkajánlásról szerzett sokéves tapasztalatomat is összegyújtöttem egy gyakorlati kézikönyvbe, így született meg a Linkajánlás mesterfokon. Ezt is frissítettem 2016-ban, s szintén a weboldalamon kapható.

Időközben számos, nagyobb érdeklődést keltett írásomat összegyűjtöttem, így jött létre két e-book, amelyet ingyenesen tettem letölthetővé. Ezeket szintén frissítettem, bővítettem 2016-ban, s most ezek vannak itt a Letöltés oldalon. A már említett Belső szó főként a személyiségnek szól, a másik, a Pillantás az Abszolútumba a spirituális tudás összefoglalása. Ebbe nem csak cikkek, hanem exkluzív anyagok is kerültek, amelyeket sehol máshol nem tettem közzé.

Facebook oldalak és csoportok

2010-ben indítottam útjára a Tedd azt amit a legjobban szeretsz és amihez a legjobban értesz oldalt. A Weboldalnépszerűsítés oldalhoz az általam bemutatott weboldalszerzőket is megtettem adminisztrátornak. Később a Régi Új Zenék oldalt is elindítottam a blogom képviseletére. Időközben a Weboldalkészítők, Régi Új Filmek és Star Wars könyvek csoportokat is megnyitottam. Majd 2016-tól az Egyéniségépítés és az Eynoldal Facebook oldalai következtek.

2016 szintváltás

2016-ban ideje volt, hogy kilépjek az „amatőr” szintről, ezért saját tárhelyen indítottam új oldalakat. Az Egyéniségépítés hivatott képviselni azt a küldetést, amelyet vállaltam. Több ingyenesen letölthető anyagot készítettem és néhány e-book -ot, amelyekhez csak a feliratkozóim juthatnak hozzá. Elkészült az Egyéniségépítés Tanfolyam hatalmas tudásanyaga, amelyhez szintén csak a „beavatottak” juthatnak időnként. S persze az Egyéniségépítés blog is folyamatosan frissül.

Az Eyn.hu – n szintén elindult a blog és itt több minden kerül összefoglalásra.

Eyn mint szerző

Eyn egy sokrétű „alak” aki több stílusban ír. Az egyik a cikkírás, amelynek számos fajtáját művelem, a legaprólékosabban összegyűjtögetett ismeretanyagoktól, a motivációs írásokig. A másik típus marketing jellegű, ezekkel ritkábban találkozhatsz cikkekben, mert ezek speciális jellegűek. A harmadik forma az „írói”, amely leginkább történet. Utóbbi időben ennek két új formája jött létre bennem, mindkettő ihletre.

Ezek nem voltak tervezve, egyszerűen ami másnak a legmélyebb meditációjában sikerül, az számomra írásban történik meg. Ilyenkor tökéletes összhangba kerülök az univerzummal, és hagyom hogy „beszéljen” általam. Az élmény csodálatos, az érzések leírhatatlanok. Ennél már csak az a nagyszerűbb, ahogyan az emberek reagálnak. Az egyik forma az, amikor „magam” beszélek, és a másik az, amikor párbeszédekben íródik le az „anyag”. Az Eyn blog is utóbbival kezdődött.

A két oldal

2016 decemberére elkészült két különböző műfajú könyvem. Az egyik az Egyéniségépítés oldalam alapkönyve lett „A kiváló egyéniség 50 jellemvonása” címmel. Ez leíró, motiváló életfilozófiaszerű könyv, amely az ideált festi le, s a hozzá vezető úthoz ad előzetes ismereteket.

A másik könyv a „Te csinálod az egészet”, amely életem egyik legkülönlegesebb élménye volt. Előző könyvvel ellentétben, ez szinte végig intuíciós állapotban, belső élmények által íródott. Ez már regényszerű, végigvezetve egy különös párbeszéddel, mely által a legfeszítőbb kérdéseimre kaptam választ. Itt mindent úgy írtam le, ahogyan átéltem. Egyes részeket az Eyn blogja Te csinálod az egészet részében elolvashatsz.

Régi Új Könyv, A személyes energia mesterei

2017 áprilisában e-bookban jelentettem meg a már említett 2012-13-ban írt, előfizetéses cikksorozat egységes „regénnyé” dolgozott változatát. Ezt akkoriban nem sokan látták, az egészet talán senki. A személyes energia mesterei című könyv az utat mutatja meg életünk energiáinak uralásához. Elképesztő mennyiségű gyakorlatot tartalmaz és rengeteg témát érint, s mindez történetbe, párbeszédekbe ágyazva. Sok olyan technikát kifejtettem itt, amit csak „titkos tanokban”, vagy éppen sehol sem írnak le.

 

Kézikönyv íróknak, bloggereknek, szakkönyv és marketing szövegíróknak

Az írás a szenvedélyed? Út az olvasókig és az eladásig című kézikönyv már évek óta érlelődött, míg végül egy héten belül elkészítettem, minden hozzá tartozó eszközzel együtt. Ehhez a könyvhöz felhasználtam az évek alatt összegyűlt statisztikáimat, és olvasói véleményeket, főleg a 2016-os évtől vállalkozóként szerzett tapasztalataimat. Ezt is 2017 áprilisában indítottam útjára. Ebből kiindulva egy képzés/zárt oktatóanyag is készült, amely csak feliratkozóknak és csak időnként rendelhető.

 

2017 júliusában bővítve, frissítve megjelentettem e-könyvként Az önmegvalósítás iskolája 2. verzióját.

 

Ha “napi szinten” követni akarsz, lájkold az Eyn oldala Facebook oldalát: Eyn oldala Facebook

error: Content is protected !!