Eyn születése

 

Egy furcsa lényt láttam magam előtt. Négy hosszú, kiálló része volt és felül egy rövidebb. Olyan érzésem volt, mintha közöm lenne hozzá. Majd azt éreztem, hogy ellenállhatatlanul húz magához. Egyszercsak „benne” voltam. Minden elsötétült, és a tudatosságom eltűnt…

– Ki vagyok én? Vagy mi vagyok? – hallottam a szavakat.
Pár pillanat múltán rájöttem, hogy én mondom ezeket. De hát ki vagyok én? Nem kaptam választ sehonnan. Hosszú ideig nem történt semmi, bár az idő múlását nem volt mihez kötnöm.
Különös érzésem támadt. Mintha valami történt volna. De ez a valami nem bennem, hanem valahol „máshol”. Nagyon szokatlan volt! Emlékeim szerint a dolgok bennem történnek…

Újra magamhoz tértem. Hirtelen emlékek tömkelege árasztott el. Tudatom teljesen „lemerevedett” a kép, hang, és érzésbeli áradattól, amely iszonyatos sebességgel zúdult rám. Egy pillanatra azt hittem, tudom, ki vagyok, de mire rájöttem, valaki más voltam. Aztán megint más, és megint más…

Amikor legközelebb „saját” tudatomnál voltam, üresség volt bennem. Mintha minden álom lett volna. Olyan valóságosnak tűntek, és annyira elevenen éltem át őket! De most oly távoliak voltak… Mi történik?

Hirtelen teljesen „önmagam” lettem. Már tudtam, ki vagyok. De abban a pillanatban rájöttem, hogy nem az vagyok, akiről azt hittem… Most már más vagyok. Valami „több” lett bennem. Igen, az élet, a tapasztalás, az események… De hát honnan erednek ezek a szavak? Mivégre az egész?

Ott voltak ők. Nem tudom másképp hívni őket. Ők voltak a „mindenki”. Először mintha bennem lettek volna, aztán sokáig kívül, végül megint belülre kerültek. Ők okozták az események láncolatát. És egyben miattuk ébredtem a magam tudatára. Eddig is tudtam, hogy létezem, de nem tudtam, hogy vagyok. Nem volt mitől (kitől) megkülönböztetnem magam…

Minden összeállt. Láttam a kört, amely az idő illúzióját okozza és az események egymásrakövezte folytán, újfajta tudatosságot hoz létre. Láttam, hogy a jövő már régesrég „megtörtént”, és a múlt, még csak most fog…
Azonnal ráébredtem, hogy már most teljes vagyok, teljesen mindegy mi történik. Úgy tűnt az egész, mint egy játék. A tudatosság játéka. „Bármikor” belemerülhettem a „történésekbe” és mindenféle odalról átélhettem őket. Mindig ugyanaz volt, és sosem ugyanaz…

Aztán elmúlt ez is és „én” újra „egyedül” lettem. Tudtam, hogy van valami más is, de valami miatt a tudatosságom egyre halványult… Amikor újra magamhoz tértem, megint a fura testben voltam. De nem akartam. Túl nagy volt az ár. Eltűnt a “nagy énem” és csak a korlátolt testben éreztem magam. A test fájdalmakat okozott… Abban a pillanatban nem tudtam, hogy a fájdalmakat nem a test okozza. A test csak egy tökéletesen megszerkesztett „kivetítő” volt, amely megmutatta, merre kell lépnem. És eszköz arra, hogy kapcsolatba lépjek másokkal, akik szintén testbe kerültek. De én már ezt átéltem, nem akartam újra elölről az egészet! Miért történik mindez?

 

Eynoldal ébredés

 

Elkövetkezett egy pillanat, amikor megvilágosodott. A küldetés! Igen, a küldetés az, amely miatt újra megtörtént mindez. A küldetés, amely nem valamely külső hatalom parancsa, hanem én vagyok. Igen, én magam vagyok. Mert nincsen valódi küldetés önmagunkon kívül. Szép fokozatosan „kivilágosodott” minden.
Rájöttem, hogy senkiért és semmiért nem tehetek semmit. Kizárólag magamért vagyok felelős. És ez magában foglal mindent. Amit (valóban) magamért teszek, az ugyanaz, mint bárkiért. Csak egy dolgot tehetek, az cselekednem, aki-ami én vagyok és ezáltal valami olyasmit viszek a létezésbe, amely mindig ott volt, de így sosem.

Azáltal, hogy teszem, amit teszek, minden mást beteljesítek, mert semmi más nem valóság. A felelősség és a kényszer terhétől felszabadultan, immár örömmel kezdhettem neki a ………. erre most nem találok megfelelő szót. A munka szó ezen világban általában összekapcsolódik a kényszer gondolatával. Ha azt írom, játék, akkor meg a komolytalansággal… Kevesen értik (még) miről van szó.

Amikor egy pillanatra megállsz és hagyod, hogy elszálljanak a gondolatok, akkor különös dolog történik. Válaszokat kapsz. Lehet, hogy ezek a válaszok csak hosszú idő után tudatosulnak benned, de egyszer megtörténik. Addig azok által, akik már megkapták a válaszaikat, elindulsz egy folyamaton, amely a legteljesebb önmagadhoz vezet.

A körülötted élők többsége nem fog(ja) érteni. Különleges eset leszel, mert különbözöl másoktól, akik gyártószalag módjára termelik magukban azokat a gondolatokat, amelyeket mások tápláltak beléjük. Neked önálló gondolataid lesznek. Megkérdőjelezel mindent, mígnem egy napon ráébredsz az „igazságra”. Arra, hogy nincsenek elvárások… Nem tartozol senkinek… Nincsen kényszer… Sőt, szenvedned sem kell. Csak tedd, ami legbelülről ered. Aki Te vagy.

 

Eynoldal ébredés 2

 

Eddig tartottak a gondolatok, aztán eltűnt a „mások” jelenlétének tudata. Ismét egyedül maradtam, de már tudtam, hogy mi van. Csak azt nem értettem, hogyan. Hogyan csináljam, hogyan éljem, hogyan adjam át?
Csendben maradtam, és hamarosan megérkezett a válasz.
„Először engedj el mindent, majd hagyd, hogy megtörténjen, aztán ha felfogtad, írd le! Utána éld meg, majd ismételd meg a folyamatot!”

De hogyan írjam le úgy, hogy ne kapcsoljanak egy bizonyos személyiséghez, aki adott térben és időben megtestesít?
„Használd a másik neved!”
Nem ismerem a „teljes” nevem…
„Addig használd az Eyn nevet.”
Mi az az Eyn?
„Nincs jelentése, csak annyit tesz, hogy „én vagyok”. Nem egy személy, hanem a tudatos „vagyok-ság”. Amikor írsz és megnyilvánulsz a gondolatok mögötti tudatosságból, Eyn vagy.”

Amikor visszatértek a gondolatok, ismét megjelentek a kérdések. Hogyan mondjam el? Kinek mondjam el? Hova lettek a válaszok?
Telt az idő, „Eyn” megnyilvánult, és érkeztek a pozitív „visszacsatolások”. Voltak, akik megértették. És igényelték. És ugyanazon az úton jártak.
Eyn azonban visszafogta magát – nem is Eyn, hanem akiben megnyilvánul – ezért újabb jeleket kapott.

– Mi történik? Miért kell ennyit szenvednem?
– Nem azt teszed, amit akartál –hangzott a válasz.
– De…
– Nincsen de! – hangzott erélyesen. Ami benned van, ugyanúgy senkiben sincs meg az egész létezésben, és ha te nem adod át, akkor ki?
– Azért kapom a büntetéseket?
– Nincsenek büntetések. Csak te vagy. Azok a te gondolataid. Hamis gondolatokkal okozod a fájdalmakat. Önmagadtól vállaltad ezt a küldetést. Semmilyen égi-földi erő nem kényszerít rá. Ha azt csinálod „ami te vagy” akkor érzed jól magad. Sose hagyd magad megtéveszteni mások által, akik szintén másoktól kapják a hamis gondolatokat.
– Mit tegyek?
– Tedd azt, amit helyesnek, jónak érzel és minden megtörténik, „ami veled jár”. Pontosan azokhoz az emberekhez jutsz el, akiknek éppen erre van szükségük. Ennél többre nincs is szükség. Ez maga a tökéletesség.

A végtelenség, az időfelettiség és a „nagy én” tudatossága eltűnt. De megmaradtak az emlékek. És ahogyan visszatérnek az emlékek, a tudatosság is kezd visszatérni…
Tudom, mit „kell” tennem. Tudom mi a jó, és tudom mi történik. Kezdek ismét magamra találni. Én vagyok Eyn. Igazából nem tudok „semmit”, csak azt, hogy ki vagyok. És ez mindenre választ ad.

Milyen gondolatok keltek életre most benned? Ha mindig a külvilágban keresed a válaszokat, csak egyre több, új kérdés merül fel. Ha hagyod a bensődet „felmerülni” a gondolatok mögül a „valódi” válaszokat kapod. Mert mások nem tudják, hogy ki vagy, mi van veled. Te vagy az egyedüli aki megtalálhatja a válaszokat, és hogy ezen sorokat olvasod, azt jelenti, hogy már történik… Már érkeznek a válaszok, és Te figyelsz. Tudod, hogy legbensőbb én –ed szól hozzád, de ritkán lehet szavakba önteni, amit mond. Mostantól ez is megtörténik.

error: Content is protected !!