Ki vagyok én

 

 

Ki vagyok én? Az élet értelme

Mi történik velem?
– Te pont a megfelelő helyen és megfelelő időben születtél. Pontosan ismered a helyzetet, még akkor is, ha mindennapjaidban néha úgy viselkedsz, mint aki teljesen tehetetlen.
– De hát én valóban nem tudom sokszor mit is kellene tennem!
– Egyszerűen megtanultál arra a részedre figyelni, amelyik a „tudatlan” szerepet játssza. Gyermekként még nem voltak ilyen kétségeid.
– Már alig emlékszem rá.
– Na igen. Hagytad, hogy a hétköznapi tudatosságod teljesen átvegye az irányítást. Pedig még most is ott van benned az a részed, amely tudja a válaszokat, de csak néha engeded szóhoz jutni. Például amikor írsz.
– Hogyan ismerem fel, amikor jelez nekem?
– Akkor jól érzed magad. Nem pillanatnyi jókedvről van szó, hanem ha visszaemlékezel rá, hosszú idővel azután is bizonyossággal tölt el. Egyszerűen tudod, hogy igaz.
– Leírnád pontosabban nekem ezt az érzést?
– Van amikor mély békét érzel, és megnyugvást. Máskor lelkesedést. De nem hirtelen fellángolást, hanem tartós energiát, amely nagy dolgokra is képessé tesz. Van, amikor egyszerűen csak boldogságot, vagy örömet érzel. Máskor késztetést, hogy valamit megtegyél.
– De egy csomó minden van, amire nem kapok választ!
– Hát persze. Mert úgy gondolod, még nem állsz készen rá. Vagy nem elég a tudati fejlettséged, hogy felfogd. Vagy még nem vagy érdemes rá. De legtöbbször azért, mert úgy érzed, nem elég tiszta a szellemed hozzá. Pedig nem szükséges meditációs állapotban lenni ehhez. Sokszor éppen az a legnagyobb gát.
– Hogyan lehetek mindig ilyen „állapotban”?
– Nincsen szükség erre. Éppen elég, amikor megtörténik. Most még sok – általad választott – teendő van, amelyet meg akarsz valósítani.
– És ha megváltoztatom a tervem?
– Megteheted. De újra és újra visszatérsz hozzá, mert hiányérzeted lesz. Amiket meg akartál tapasztalni, igyekszel is megtapasztalni, hacsak nem közben ráébredsz, hogy már tudod.
– Ezt hogyan érted?
– Nem szükséges mindennek megtörténnie, ami egyenesen következne belőled. Amikor előbb ráébredsz valamire, vagy megélsz valamit a bensődben, mielőtt külsőleg valamilyen tapasztaláson mennél keresztül, akkor előfordulhat, hogy lemondasz a tapasztalatról, mert már nincsen szükséged rá.
– Tudnál példákat mondani?
– Számtalanszor előfordul, de sokszor észre sem veszed, hogy válaszút elé kerülsz. Ilyenkor a tudati állapotodnak megfelelően, azaz attól függően, a rendelkezésedre álló információk mellett mennyire rezegsz magas szellemi-lelki szinten – ezt nem tudom másképp kifejezni – választasz. Lehetséges, hogy az egyik út egy hosszú tapasztalássorhoz vezetett volna, míg a másik közvetlen tudáshoz. Talán az egyik szenvedéshez, míg a másik elkerüli azt. Amikor nem tudod, mi az amit akarsz, vagy amit kell tudnod, előfordul, hogy a rosszabbik utat választod. Ám ez csak számodra az. Mindenképpen „tovább” jutsz, de neked nem mindegy, hogy jár e fájdalommal, vagy szenvedéssel.
– Hogyan lehet a szenvedésből tanulni, jobbnak lenni?
– A szenvedéstől senki sem lesz jobb, sőt még csak bölcsebb sem. Az csak egy impulzus, hogy „Térj már észhez! Neked nincs erre szükséged”. Vannak helyzetek, amikor nem tudsz jobb megoldást és ehhez folyamodsz. Persze nem úgy, hogy azt mondod: „na most akkor szenvedek, így majd okosabb leszek valamivel”. Hanem ösztönösen a nehezebbik utat választod, mert így biztos lehetsz abban, hogy felteszed a megfelelő kérdéseket.
– A megfelelő kérdéseket? Fel kell tennem kérdéseket?
– Valamilyen okkal létezel. Ám ezt az okot nem valami külsődleges erő határozta meg számodra. Te vagy az, aki folyamatosan ezt kérdezi: „Ki vagyok én? Ki vagyok én?”
– Nem emlékszem rá, hogy mostanában ezt kérdeztem volna.
– Minden kérdésed mögött, amely a történések mikéntjét firtatja, ez áll.
– Ki vagyok én?
– A választ folyamatosan határozod meg. Nincs rá abszolút válasz. Te alakítod önmagad, így Te döntöd el a válaszokat. Ki vagy Te?
– Most már valóban nem tudom.
– Pedig egyértelmű. Mindig „újjáteremted” az én -edet. Mindig más és más, még ha a lényege ugyanaz is. Az egész kérdéskör onnan ered, hogy „eredetileg” minden egy. A kérdésnek csak akkor van értelme, ha nem minden egy, legalábbis úgy tűnik, mintha nem minden egy lenne.
– Itt és most hagyd abba! Ha ezt leírom, sokan akik elolvassák itt hagyják az egészet. Nem akarom, hogy filozófiai eszmefuttatásba váltson az egész.
– Ó hát ebben nincsen semmi filozófiai. Ez teljesen gyakorlati. Te tetted fel az örök kérdést: „Ki vagyok én?” Van olyan ember, aki erre teljesen kielégítő választ adhatna számodra? Olyant, amit a tudósok megvizsgálhatnak és kijelenthetik rá, hogy ez igen, ez az igazság, ez vagy te.
– Hogyne, hát a fizikai testemre azt mondanák, de mindenki más is.
– És te erre mit mondanál?
– Azt, hogy nem látnak tovább az orruknál. De egyébként nevetnék. Ezzel nem lehet mit tenni. Nyilván amíg nem tapasztal valaki meg valamit, csak hihet benne. De „kezdettől” fogva, amióta itt vagyok, tudom, hogy valami több van, mint amit látok. Valamit akartam ezzel az egésszel. Ez egy művészeti alkotás. Igen, ez egy művészet. Régebben azt hittem, hogy küldetés, hogy valamilyen cél, de most úgy érzem, hogy az sem.
– Most egy pillanatra beleláttál a jövőbe, ugyanis azt mondtad, amit én mondtam volna. De egyszerre megérezted, és kimondtad. Teljesen helytálló, amit mondtál.

Az élet értelme


– Tényleg művészet? Valahogy más ezt kívülről is hallani.
– Az életed hasonlítható egy színdarabhoz, egy festményhez, egy szoborhoz, vagy egy zeneműhöz. Ez az összehasonlítás egyáltalán nem abszurd, hanem nagyon is reális. Ezen a művön folyamatosan dolgozol, és miközben azt hiszed, hogy másoknak segítesz, vagy másokat tanítasz, valójában magadat formálod folyamatosan. És ami azt illeti, amikor a legjobban élvezed, akkor teszed meg a legművészibb mozdulatokat.
– Eddig a legtöbb tanítás arról szólt, hogy az élet véletlen, vagy az élet a karma, vagy küldetés. De, hogy egy művészi alkotás, már egészen más meghatározás. De akkor az az értelme?
– Az életnek az az értelme, hogy nem értelme van. Túl van az értelmen.
– Ki vagyok én? Az élet értelme…
– Ne nevess, amit mondtál, teljesen helytálló. Te vagy az élet értelme.
– Ugye viccelsz?
– Úgy ismersz? Ha már annyira értelmet akarsz adni neki, hát te vagy az, hiszen te adod meg az értelmét. Nélküled mi értelme lenne?
– Mégis, olyan „humoros mellékzöngéje” van ennek az egésznek.
– Mert az élet humoros.
– A tragédiák, szörnyűségek ellenére?
– Akik átéltek ilyeneket ismerik csak igazán a humort! De ez nem jelenti azt, hogy ez előfeltétele lenne. Az a vicc, hogy minden, amit látsz igaz. De valójában nem az igazság.
– Mire akarsz kilyukadni?
– Arra, hogy mindig mindent folyamat közben érzékelsz. Minden, ami történik, egy átmeneti állapot. Csak egy része a teljes igazságnak, így nem mérvadó. Ha a teljes folyamatot egyszerre látnád, tudnád csak, mi a valóság.
– Ha látnám, akkor tudnám, mi az élet értelme?
– Ezt már egyszer megbeszéltük. Felejtsd el az értelmét. Alkosd meg! Hozd létre! Újítsad fel! Te vagy az aki, megadja az értelmét, vagy kinyilvánítja azt az életével.
– Túl nagy hatalom van a kezemben…
– Az a nagyobb baj, ha túl nagy, vagy ha túl kevés?
– Most megfogtál. Csak az a baj, hogy nem tudok mindig élni ezzel a hatalommal.
– Szereted, ha mindig újra a tudatába kerülsz. Ezért hajlamos vagy „elfelejteni”. Úgy teszel, mintha nem tudnád és ezt olyan jól csinálod, hogy még magad is elhiszed…
– Ez nem létezik… Ezt nem tehetem.
– És mégis megteszed. Utána folyton azon töröd a fejed, miért úgy történnek a dolgok, ahogy történnek.
– Mit tegyek?
– Tudod, hányszor tetted már fel ezt a kérdést? És a válasz mindig ugyanaz: határozd meg, mi lenne számodra a legjobb. Időnként szeretnéd, ha elvennék tőled a felelősséget, és megmondanák, mit tegyél. De te úgy döntöttél, hogy átveszed az irányítást az életed felett. Akkor hát vállald a döntéseidből eredő felelősséget!
– De ha nem tudom, mi lenne a legjobb számomra…
– Akkor bizony az egész mindenség sem tudja. Mert ha te adod meg az értelmét…
– Akkor nekem kell tudnom, mi a legjobb. Ne is folytasd. Értem. Boldoggá nem tettél, de erőt érzek magamban.

Ezek a párbeszédek egy könyv részei. Ha kíváncsi vagy a folytatásokra, vagy az egész könyv érdekel,

itt juthatsz hozzá (kattints a linkre)

Jelölj be a Facebook -on is: Eyn oldala

Előző közlés: A Te erőd

Következő közzétett rész: Nem számít semmi sem. Az élet játék

Ki vagyok én? Az élet értelme

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

error: Content is protected !!