Bajban vagyok. Írnom kellene valamit, de nem megy.

Hiszen éppen te vagy az, aki sosem fogy ki az ötletekből.

Ez így is van alapesetben, de most nem mindegy hányan olvassák, kik olvassák és milyen hatást vált ki.

Miért, máskor mindegy?

Természetesen nem, de teljesen más, amikor minden mindegy alapon írok, mint amikor valami célom van vele és fontos az eredmény is.

Kinek fontos? Neked?

Igen.

Biztos vagy benne?

Hát, ha jól belegondolok, most igen, de később számtalan ember számára előnyös lehet.

Akkor mi tart vissza?

Most üres a fejem. Illetve ezernyi ötlet van benne, de egyik sem felel meg konkrétan a célnak.

Ne arra gondolj, amit te akarsz, hanem amit adni tudsz!

Ebben van valami. Ha elfeledkezem magamról, általában egészen jól megy az írás. Sőt, mintha egy láthatatlan kéz vezetne. Magától működik az egész. Úgy érzem egy hatalmas áramlásba kerülök és én vagyok a közvetítő, az, aki szavakká formálja a gondolatokat.

Látod, ez ilyen egyszerű. Most, miközben ezt írtad, egészen lendületbe jöttél.

Igen. De ahogyan elkezdek gondolkodni azon, mi legyen a folytatás, újra megakad a folyamat.

Mert megint elkezdtél gondolkodni.

Akkor mit csináljak?

Tedd azt, amit az előbb, feledkezz el magadról! Tudod e, hogy amit írsz, az számtalan emberrel megtörtént, és meg is történik folyamatosan? Most éppen őket közvetíted, az ő kérdéseiket fogalmazod meg és miközben magadnak keresed a megoldást, számukra is találsz.

De miről írjak?

Arról, amiről mindig is írtál, önmagadról.

Miket beszélsz? Sosem írtam önmagamról.

Biztos vagy benne?

Arra akarsz kilyukadni, hogy bármiről is írtam, ott voltam benne, másképpen „halott” lett volna a szöveg?

Igen, így is, de igazából nem is írhatsz másról.

Ezt most hogyan érted?

Az egyetlen dolog, ami igaz az életedben, az te vagy. Minden más, csak reakció. Reakció eseményekre, másokra, dolgokra. Mindenki csak reagál folytonosan, így te is. De figyeld csak meg, amikor abbahagyod a reagálást.

Akkor mi van?

Akkor önmagad vagy. Anélkül, hogy észrevennéd, elkezdesz önmagadról mesélni. És közben valahol mélyen tudod, hogy ez az önmagad egyben mindenki más is. Ez az egyéniség.

Mi van? Mi az egyéniség? Itt valami hibádzik.

Jól hallottad. Csak nem fogtad még fel. Akkor vagy egyéniség, ha abbahagyod a folytonos reagálást. Amikor nem azt teszed, amit mindenki, hanem odafigyelsz a belső hangra.

De ha mindenki ugyanaz, hol itt az egyéniség?

Mindenkiben ugyanaz a folyamat zajlik le, amikor „kapcsolatba lép önmagával”. Ugyanazokra az igazságokra ébred rá. Ahogyan kifejezi és megéli ezeket, az már az ő egyéniségétől függ.

De nálam mindig megszakad ez a folyamat. Alighogy elkezdek gondolkodni rajta, máris nem tudok többet, mint bárki más.

Iras

Ne gondolkodj, csak írj. Nálad az írás a kapu. Másnál más. Sokaknál a beszéd, a meditáció, vagy egyéb cselekvés.

Ebben teljesen igazad van. Ha elkezdek arról írni, ami bennem van, egyszeriben eltűnik belőlem minden kétség, nem keresem a szavakat, könnyen kifejezem magam.

Akkor tedd most is azt!

De most valami speciálisat akartam.

Éppen elég speciális vagy így is.

Igazad van. Még sosem találkoztam ilyen nehéz esettel, mint én vagyok. De már elegem van belőle.

Ne ess át a ló túlsó oldalára, csak csináld, amit tudsz! Nem vagy nehéz eset, csak ismétled önmagad.

Most már teljesen elfelejtettem, miről is akartam írni.

Ez a legjobb állapot arra, hogy írjál.

Értem én, most biztosan jól és helyesen fogok írni. Azt ami belőlem jön.

Senki sem mondhatja meg jól vagy helyesen írsz e. Csak az számít milyen hatást, milyen gondolatokat és érzelmeket váltasz ki másokból.

Azt akarom, hogy cselekedjenek!

Mert te most éppen abban a fázisban vagy. Rájöttél, hogy sokat gondolkoztál és keveset cselekedtél, pedig már eleget tudtál. Ezzel azokat szólítod meg, akik szintén ebben a cipőben járnak.

És rá tudom venni őket a cselekvésre?

Ha képes vagy elfeledkezni arról, te mit akarsz, és arra gondolni mekkora változást jelentett a te életedben a cselekvés, akkor igen.

Igen, ez így van. Hatalmas, fenomenális, hihetetlen, fantasztikus! Na nem csak az, hogy cselekedtem, hanem végre nem haboztam tovább. Egyszerűen nekiláttam megtenni, ami belülről mindig is hajtott. Tudom, hogy mindenki másban is jelen van ez. És pontosan tudom, hogyan bontakoztathatja ki, s válthatja valóra, ami benne van.

Na látod, most egészen belelendültél. Kezdesz engem is magaddal ragadni.

Valóban? Pedig én azt hittem, te mozdíthatatlan vagy.

Igazából mindenki arra vágyik, hogy valaki kimozdítsa. Hogy felébressze, és megmondja neki, amit belül mindig is érzett. Azt, hogy ő egy különleges lény, csak rajta áll, hogy mi történik vele. Nem kell semmit tennie, csak követni bensője érzéseit. Amikor az írásaidat olvasgattam, bennem ilyen gondolatok keltek és engem felemeltek. Mi több, serkentettek a cselekvésre is. Többnek éreztem magam.

Húúú… De jó ezt hallani. Mindig is tudtam, hogy másnál is működik, de csak néha jeleztek vissza, és nem foglalkoztam vele sokáig.

Ébredj már fel! Amit te csinálsz, az a világ legfontosabb dolga. Nemcsak, hogy működik, de nem is kell mással foglalkoznod. Ez a te legnagyobb igazságod, ez önmagad. Amikor erről írsz, akkor mindig az igazságot írod le, ugyanazt az igazságot, amely mindenkiben ott rejtőzik. És ahogy olvassák a szavaidat, bennük ugyanazok az érzések kelnek életre. Ne foglalkozz azzal, mi lesz ezután. A legnagyobb csoda már megtörtént. Ez pedig a te létezésed. És mindenki másé.

Most te is nagyon felemeltél.

Csak azt tettem, amit te velem. De térjünk a lényegre. Miről is akartál írni?

Ezek a párbeszédek egy könyv részei. Ha kíváncsi vagy a folytatásokra, vagy az egész könyv érdekel,

itt juthatsz hozzá (kattints a linkre)

Jelölj be a Facebook -on is: Eyn oldala

Következő közzétett rész: A Te erőd

 

Az írás ereje

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

error: Content is protected !!